Pápay Aranka : MESÉL A MÚLT: Majd megszereted…

újabb részlet

 

Az éjszaka csendjében halkan szólalt meg a hegedű a virágos előkert léckerítésénél. Először a mama kapta  fel a fejét, épp a későig tartó munkája után tért volna megérdemelt pihenőre, fásliját tekergette álmosan a fáradt lábáról, aztán, amikor már kibontakozott a dallam, a szélső szobában Bözsike megrángatta nővére vállát.

— Mariska! Hallod? Ez neked szól!

   „…Egy ablaknál állj meg cigány

   Úgy muzsikálj, hogy sírjon az a szép leány

   Olyan legyen, mint egy szerelmi könnyes vallomás.

   De csak csendesen,

   Ne hallja senki más.”

A megszólított dermedten hallgatta. Senki más nem tudja, csak egy valaki, hogy mi az ő nótája, de ez nem lehet Jancsi, hiszen neki megtiltotta papa, hogy vele egyetlen szót is váltson… Ő ismeri a papa szigorát, nem akarhatja, hogy aki a szívének olyan kedves, azt megbüntessék.

Kiugrott az ágyból, a spalettát pici résnyire megnyitotta.

Az egyszál cigány mellett nem Jancsi állt, a magas alak mellén megcsillant az egyenruha rézgombja.

— Na, ezt én nem akarom. Nem a-ka-rom! — fordult sarkon, és lerogyott az ágya szélére. — Honnét tudhatta meg? — kapta fel a fejét.

Bözsike mellé kuporodott, karját, haját simogatta.

— Nem mindegy? Megtudta. Jelezned kell, papa megöl, ha nem…

A másik szobában ezalatt nagy sutyorgás, mozgolódás kezdődött.

— Ki lehet? — ijedezett mama.

— Engedéllyel jött, az egyletben megbeszéltük — válaszolta papa elégedetten, mama pedig megfeledkezve a fásliról, kapta az éjjeliszekrényen álló gyertyatartót, meg a gyufát, ami mindig kéznél volt, és szaladt a kisszoba felé, de eszébe jutott, hogy az ajtó nyitásakor fény szűrődhet át, hátha a lányok kinyitották már a spalettát. Visszaszaladt a villanykapcsolóhoz, majd ismét át a szobán, gyorsan benyitott, átadta volna lánykáinak a jeladás eszközeit, ám mivel Kismariska nem mozdult, beljebb kellett lépnie, Bözsikének nyomta kezébe a kellékeket.

— Gyorsan, gyorsan… — súgta, és sietve fordult kifelé, behúzta maga után az összekötő ajtót. Lépett volna, valami nem engedte. Megrántotta a lábát egyszer-kétszer… — Jaj, becsípődött…! — de már nem akarta az ajtó nyitásával kiszabadítani az utána kúszó fásliját, hát perdült, köröket írt le lábával, hogy letekeredjen róla.

Papa meg csak figyelte, bekapcsolta az olvasólámpát, és megszólalt:

— Nézzenek oda! Ez a vén bolond meg sürög-forog, még táncra is perdül itt.

A sarokban az ikrek kamaszkoruknak megfelelő röhögésbe fogtak, ám a lányokhoz nem ért el a papa kedélyes morgása, ők egyáltalán nem találták volna viccesnek ezt az egész helyzetet.

***

 

Vasárnapi sétákon, falusi bálokon és teadélutánokon találkoztak a fiatalok, oda vonzották a két Pápay lány körül legyeskedő fiatalembereket is, azaz volt hol és kik közül választani. Abban a korosztályban, testvérbátyjuk barátai között is sok jeles ifjú vált figyelemre méltóvá a faluban. Bözsikének még korai volt komolyan udvarolni, de Béla már felszabadult cipész lévén, szívesen és egyre többet forgolódott a lány körül.

Mariska szívét is megdobogtatta valaki, vele már a boldog jövőről álmodtak, egy közös varrodáról, férfi-női szabóságról, ám a papának elvei és más tervei voltak: lányainak „jól” kell férjhez menniük. Szerinte ez a bizonyos Jancsi is hiába tűnt ki szépreményű úriszabóként, kezdő falusi iparoshoz nem adja egyik lányát sem.

Az olvasókörben megismert, a mindig elegáns, fehér kesztyűjével és műveltségével a társaságot meghódító csendőrparancsnokkal folytatott beszélgetések karrierépítésről szóltak, az így megszerzett jólétről, tekintélyről árulkodtak, ami elgondolkodtatta a nagyobbra törő apát. Több fiatal, nőtlen tiszthelyettes szolgált az őrsön, és amelyik megnősült, azt máris kinevezték egy kisebb vagy nagyobb helység őrsparancsnokává. Legalábbis ez a két esemény látszólag együtt járt.

Így történt aztán, hogy a gáláns parancsnok sorban mutatta be tisztjeit előbb Pápay Jenőnek, majd eladó lányainak. Papa pedig az addigi falusi udvarlóikat nagyító alá vette, és talált hibát mindegyikben, szabó- és cipészmester esélyt sem kapott, helyettük ő választott. Nem létezhetett létjogosultsága a szerelemnek, mert az vak… „Majd megszereted!” — kapták a kioktatást a lányok, amikor a házban szívesen látott vendég lett csakhamar néhány egyenruhás fiatalember, és a leinformált csendőrtisztek az ő engedélyével kezdték csapni a szelet lányainak.

Kismariskának egy jóvágású Erdélyből származó törzsőrmester, Bözsikének pedig egy megnyerő modorú, csinos, gesztenyebarna segédtiszt udvarolt egyre kitartóbban.

 

A nagyszabású esküvőre, amikor a két nagyobb Pápay lányt adták egyszerre férjhez egy-egy csendőr tiszthelyetteshez, Istvánt és nejét nem hívták meg… de megérkezett több másik Huszár testvér, a közéletből akkor már lassan kihátráló Károly is, a családnak még mindig a legtekintélyesebb tagja és büszkesége. Mariska mama öröme mégsem ért fel élete párjának diadalmas győzelmével, anyai szívét aggodalom töltötte be… Ő tudta, ezek a házasságok a „majd megszereted” kényszeréből születtek, és választásukban az érzelmek felett az apai szigor győzött.

 

Legutóbb szerkesztette - Pápay Aranka
Szerző Pápay Aranka 237 Írás
"Fának születtem. Állva élek. Nem voltam szeszélye a szélnek. Levél vagy? Azt kell megtanulni. Nem szabad, csak fölfelé hullni." /Szabó Éva/