Hallgatok és amikor simogatsz, nézlek mosolyogva.
Jólesik álmomat ébren látni szemedben, ahogy halk,
tétova léptein útra kel, és kecsesen kibomolnak
angyalszárnyai; többé már nem tűnsz idegennek…
Annyira vagy hozzám közel, elhúzódni ne vágyjak,
s míg ölelő karod érzem vállamon, elhiszem érted,
hogy minket nem pusztíthat zord, fosztogató tél,
és igazul nyílnak majd sírhalmunkon a rózsák.