kisslaki : Szépkorú lovak otthona

Illusztráció: Takács Zoltán

 

Erzsébet pusztán már világosodott. Papírokkal a hóna alatt Müller írnok Kolos báróhoz indult egy megrendelést aláíratni, mert már harmadszorra sürgeti meg a bécsi Hahn és Társa cég. Mindenesetre füle mögé tűzte a plajbászt, hogy kéznél legyen majd a bárónak. Az iroda felé menet azt a dalt dúdolgatta, amit majd Őfelsége uralkodásának félszázados jubileumán ad elő a dalárdája. Már előre örült, mert biztos megdicséri majd a hangját a jubileum védnöke, a hőn imádott Amália hercegnő.

Mikor az istálló mellé ért, hirtelen szétkuszálta ábrándjait egy dühös nyerítés. Az írnok odakapta a fejét a zajra, s látta, hogy Lajcsi éppen ütésre emeli a lécet. Liza, az angol telivér nem várta be, míg újra orron vágják, hanem rögvest beleharapott a trágyamester vállába. Lajcsi felordított a fájdalomtól, és csúnyán káromkodott, de leginkább az éltes uralkodót szidta. Müller majd elsírta magát, mert ilyen ocsmány felségsértést még nem hallott, mióta rendőrspicli. Rögtön csendőrért küldte az éjjeli szolgálatból frissen ébredt éjjeliőrt.

Delet harangoztak. Az istállóban Sánta Béni bácsi éppen a jászolba villázta a téli menüt. Én az út menti csárdában üldögéltem nagypapával, mikor Misi bácsi mellett Száva is beszökött unalmában. Feltűnés nélkül suttyant a sarokasztal alá, ahol Szántó tiszteletes ebédelt. Nagy ritkán tért be, ha erre vitte a szolgálat. Ma éppen temetni volt Lókon. Egyébként a komondor jól tette, hogy beszökött; mit vigyázzon a fogadó előtt, mikor az országút is szunyókál a hó alatt? Na meg, Szentharmathy gróf értékes paripái amúgy is a tatai lovardában alapoznak a szezonra. Csak Lizát neveltette itt a pusztán nagytitokban, rejtve a turfhiénák elől. Maholnap három éves s a jövendő versenyek üdvöskéje; biztos összenyargal majd az istállónak egy láda aranyat.

*

Egyébként itt Erzsébet pusztán — Lizát kivéve — csak öregek laktak; jó zabon, mert Szentharmathy gróf nem feledte, hogy ezek a hajdanvolt versenypacik tették gazdaggá; persze társát, s barátját, Kolos bárót is.

Most csendben éldegélnek itt a hajdani hősök. Mint a herélt Albin, aki kilencvenháromban elsőnek futott haza Siófokról ezerkétszáz koronával a Somogy megyei hölgyek díjával. Ma már ő is békével várja társaival, míg értük nem jön az Égi Lovász.

Tegnap éppen Mancit vitte magával a mennyei istállóba.

Tílli Misi bácsit különben doktor úrnak hívják. Ma is vizitre jött, meg aláírta Manci papírját, aki a mostani lovunk, Remény anyja volt. Őt a doktor szerezte be az öreg lovak otthonába, de csak nagypapa kedvéért. Legénykorukban együtt mentek verekedni Ferenc Jóska parancsára a bosnyákok és a hegyi rablók ellen.  

 Kolos báró azért megjegyezte a doktornak, hogy reméli, Manci csak kivétel, mert nála csak kékvérű agglovak laknak.

Egyébként az úri kaszinóban Szentharmathy grófot kicsit hibbantnak tartották, hogy szépkorú paripákra költi a pénzét, nagyszívű táncosnők helyett. Na meg még a rulett asztal is komilfó. 

A gróf aztán hálás lehetett Misi bácsinak, mert Manci révén híres lett az otthon. Pláne miután az öreg Szántó lelkész úr arról prédikált, hogy nem is olyan oktalanok a barmok, mint ahogy az emberek gondolják. Mancit, mint az önzetlen szeretet példáját emlegette, ami az emberek közt ritka. Nem csoda, hogy messze a környéken a vén kanca történetét emlegették. 

Az úgy kezdődött, hogy mikor két éve Manci idekerült, nagyon megörült, mert rögvest felismerte Albint, akivel még csikókorukban együtt legelték a frisstavaszi füvet. Alig várta, hogy reggel legyen, hogy újra együtt lehessenek a szabadban.

Végre felvirradt.

Mikor legelni terelték az éltes társaságot, a lovász csak odaállította Albint az istálló elé a napra. Manci csak akkor döbbent rá, hogy a barátja időközben megvakult. Ahogy közeledett hozzá, Albin rögtön megismerte a hajdani kedvese szagát. Nem nyerített boldog örömében, se nem könnyezett, csak a fejét Manci tomporára tette; s a barátnője szép lassan úgy vezette ki a legelőre.

Este, mikor ideje érkezett hazaporoszkálni, Manci érte jött, s ugyanúgy vezette vissza az istállóba, ahogy kihozta. És ez így ment napról napra, évről évre egészen tegnapig. Akkor, minden üres lett. Albin már csak a Mennyei Lovászra vár. Reméli, hamarost elviszi őt is az égi legelőre, ahol majd újra látja a szeretett Mancit, és együtt fognak füvezni az idők végeztéig. 

*

Misi bácsi, ahogy legombolta bundáját a kocsmában, rögtön hozzánk ült, mert jó meleg volt a félszobányi cserépkályha mellett. Nagypapa éppen Novákot, a falubeli csendőrt hallgatta. 

A kocsmáros kávét hozott a doktornak, nekem új szörpre cserélte a régi maradékát.

A csendőr még egy fröccsöt kért, mert már leadta Lajcsit a városban Őfelsége gyalázása miatt. Most meg minek rohanna vissza az őrsre ebben a hóban, hisz a világ nélküle is forog magától.

Eközben a városban az ügyész, Kétváry Tasziló szobájában Kolos báróval konyak mellett híres hajdani derbikről adomáztak, ahol gyakran összefutottak ifjú korukban. Szóba került Siófok, Tata, Alag. Na meg, a bécsi úrlovasok klubja is, ahol viharos murikat csaptak egy-egy jól futott nap után. Az ügyész vizslája ezt már százszor hallotta; inkább behunyta fülét, s úgy szunyókált az asztal előtt. 

Tasziló csak akkor vezettette be Lajcsit, mikor már szivarra gyújtottak. Előzőleg a báró mellékesen megjegyezte, hogy Müller írnok megbolondult. Már gyanította, mert beteges leveleket firkált Amália hercegnőnek. Ő sajnos azt hitte, kigyógyul ebből a szerencsétlen, de reménytelen szerelemből. Ezért kénytelen elküldeni a birtokról, mielőtt szégyent hozna rá és a lovakra. Lajcsi, meg egy együgyű Isten marhája, s ha iszik, nem tudja, mit beszél.

 

Mikor a fegyőr bevezette a delikvenst, az istállószolga haptákban állt, mint a cövek, s úgy meredt az ügyészre.

— Idefigyelj, te tulok! — ordította. — Most elmehetsz, de ha még egyszer itt látlak, tömlöcben fogsz rohadni, mert az jár felségsértésért. Köszönd meg a báró úrnak.

Lajcsi lehajolt, hogy kezet csókoljon a gazdájának, de még görnyedtében akkora pofont kapott, hogy ráesett a szuszogó vizslára. Tán már nem is érezte a harapást, mert alig látott a csillagoktól. Hallani azért hallott, hál’ Istennek, mert épp azt kérdezte a báró, hogy tudja-e ő vadmarha, hogy mért kapta a pofont? Nem mert fejet rázni, mert így sem érezte fél arcát.

— Mert megütöttél egy nemes paripát, te Isten barma.

Már besötétedett. A kocsmában is égett már a petróleumlámpa, mikor nagypapát is hívták az irodába. Útközben Lajcsival találkozott, aki egy kiskosár répával sietett Lizához bocsánatot kérni. Nagypapa elmosolyodott. Miután megkapta a házvétel iratait, rögtön szánkóra szálltunk. Örömében még meghúzta az úti demizsont, csak aztán rántotta meg a gyeplőt. Remény, mint a villám, úgy rugaszkodott el, hogy mielőbb hazaérjen a jászla elé. Szomszédja, nagypapa tehene még biztosan ébren várja. 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.04.22. @ 11:38 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de