Nagygyörgy Erzsébet : Remény

Hamarosan fölém borulnak a lombok,
pedig lelkem még a tél jege fagyasztja.
A Nap mosolya már rügyemet fakasztja,
de szívemben most is havasak a dombok.
 
Hiába a meleg és trillázó madár,
a víg tavasz velem hasztalan incseleg.
Most magamba rejtem egyetlen kincsemet
a reményt, ha egyszer majd eljő a halál,
 
s az utolsó gyökér elhagyja földemet,
talán szárnyalhatok akár az angyalok,
s amíg velem lesznek az ősi csillagok, 
nem fogom bánni, hogy otthagyom völgyemet.
Legutóbb szerkesztette - Nagygyörgy Erzsébet
Szerző Nagygyörgy Erzsébet 166 Írás
Kedves Szerkesztőség, és Tagok! Köszönöm a bizalmat, és igyekszem rászolgálni. Irodalmat kedvelő, verseket írogató, ember vagyok. A lírai hangvételű írások állnak közelebb hozzám. Szeretem érezni, ahogy a vers homokszemei peregnek az ujjaim közül... Nagygyörgy Erzsébet