Azóta is mindennap eszébe jut.
V-nek* ott a tökéletes pillanat,
amit minden elemében újra játszana,
az affér elévülésére kevés az idő,
létezésnek képzete, a halál, s mi feledhető.
Ráhegedt örökkévalósággal cipeli őt a szív.
Visszatérnek kószáló gondolatai,
biztos pont, honnan hová; mérhető
hogy ő is élt; lefejthetetlen kéz
ereiben felzavart víz minden mozdulata.
Jákob úgy lépi útját azóta, hogy
minden jelen, és jelenében a másik
elültetett virága harmónia. Szél-víz
süvít-locsog; föld-tűz döng-pattog;
szabadságára csap fel a dombhát
minden színe, és toronytestén vérző
alkonyok sebei világítanak azoknak,
kik egyensúlyvesztésük jártában-keltében,
a tövében összeomlani, újra és újra felé,
mint mágneshez odavonzva magukat,
térdre esnek, a pokolból is felugranak.
*Virginia Woolf
Legutóbbi módosítás: 2015.03.01. @ 07:18 :: Marthi Anna