Marthi Anna : Jákob mozgása

Azóta is mindennap eszébe jut.

V-nek* ott a tökéletes pillanat,

amit minden elemében újra játszana,

az affér elévülésére kevés az idő,

létezésnek képzete, a halál, s mi feledhető.

Ráhegedt örökkévalósággal cipeli őt a szív.

Visszatérnek kószáló gondolatai,

biztos pont, honnan hová; mérhető

hogy ő is élt; lefejthetetlen kéz

ereiben felzavart víz minden mozdulata.

Jákob úgy lépi útját azóta, hogy

minden jelen, és jelenében a másik

elültetett virága harmónia. Szél-víz

süvít-locsog; föld-tűz döng-pattog;

szabadságára csap fel a dombhát

minden színe, és toronytestén vérző

alkonyok sebei világítanak azoknak,

kik egyensúlyvesztésük jártában-keltében,

a tövében összeomlani, újra és újra felé,

mint mágneshez odavonzva magukat,

térdre esnek, a pokolból is felugranak.

 

*Virginia Woolf

Legutóbbi módosítás: 2015.03.01. @ 07:18 :: Marthi Anna

Szerző Marthi Anna 1328 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak