Könnyedén ír-e, mondja csak!
Akár a sebes vízfolyás?
Vagy majd csak kikel – a témát
üli, mint kotlós a tojást?
S mikor ír? Ha bánat gyötri,
fájdalma egy nagy óceán?
Vagy ha boldogság ragadja,
s száll túl az óperencián?
Megrögzött szabadverselő?
A ritmusérzékkel hogy áll?
Örökíteni fontosnak
mit tart? Van-e olyan szabály
előírva a Nagy Könyvben,
amit rögeszmésen kerül?
És ha az alkotás százszor
nekifutva sem sikerül,
mit tesz vele? Mi készteti,
hogy újra, újra nekilát?
Érzi a halhatatlanság
elmondhatatlan illatát?
Van példaképe? Ugye nem
úgy érti, utánozni kell
a testbeszédétől kezdve
az alsójáig, mit visel?
Az ötleteket mi adja?
Az egymást váltó évszakok?
Szép az, de nem lerágott csont:
rügy pattan, madárka csacsog?
Netán a papír csatatér,
rajta a betűk: katonák?
Az egyszemélyes ütközet
folyvást győzelemre áll?
Nem érdekli a költészet
maga? Hiszen csupán szavak.
Semmibe húzó káprázat
szárnyjátéka a gondolat?
Legutóbbi módosítás: 2014.12.04. @ 08:17 :: dudás sándor
