dudás sándor : Advent Bécsben

 

Egy nap szűk harmadára

megérkeztünk, körbenézünk

a Duna-csatorna mentében,

királyi kastélyok, operaház,

patinás épületek, sehol

egy fecskefészek, Julika

a piacnál meséli egy régi

látogatás emlékeit,

a határon még vaskerítés,    

kiszállunk a Parlament

épületénél, tetején

büszke lovas szobrok,

piros-fehér-piros

zászló kétfejű sast lobogtat,

történelmi színek az égen,

csendembe vérzivataros

századok úsznak, tetteid

magyar hazám, más kor ez,

nem divat hősi múltat idézni,

szuvenír árusok száza,

a fákon színes lampionok,

fülemben Mátyás szellemét

idéző verssorok zengnek,      

magával ragad emberforgatag,

kevés eurómon az ittlét

öröme, csak én látom,

forralt bor, sült gesztenye,

hot-dog, cukorkák,

emlékportékák kelletik magukat,

bontakozik az időből, amit  

előre lehetett tervezni,

ha osztrák sorstárssal

találkoznék!, Cházár András

lépked  előttem régmúltban,

vissza játszanak jöttünk      

út menti tájai, a szép

Erzsébet királyné, Ferenc Jóska,

„Mindent meggondoltam,

mindent megfontoltam”, 

a világégés kezdetén

anyám nincs három éves,

ha ideszületek – játszik kedélyem

a gondolattal, de sors nem

választható, óhaj leng át,

visszatérni még.

                                

 

Legutóbbi módosítás: 2014.12.24. @ 17:25 :: dudás sándor
Szerző dudás sándor 773 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.