Sonkoly Éva : Lehetetlen

Zengő, zene

 

 

Túl élem majd halálom,

lelkem eléd terítve várom

azt a pillanatot, amelyet

sohasem ígértél. Lesznek

még napok, csak nekünk,

vagy elmúlást kerget a szél,

virágot remegtet, szirmán

lecseppenő esőpermet.

Megtörlöm a szemem,

semmiség, csak a szél

fúj hidegen, felőled.

 

Legutóbbi módosítás: 2014.10.02. @ 09:23 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 579 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"