Kapocsi Annamária : Álomtalanok

Léggömböt dob a távolság,
lélekteát főz az idő belőlem,
belőled, nem marad semmi,
csak ez az örökké kis menni.

Buszra teszem magam,
érzelmi netovább-ok púpjain
csontot kacag a bábfilmfigura,
otthon maradt az érzelem.

Fel nem foghatja senki már,
hogy semmi nem tartja homlokom,
mögöttem is van a Csókolom.

Mint elhagyott utcákban a köszönés,
kopogássiető örvendés,
int a kéz, a fej halad.
Lefelé forduló biccentés alatt.

Most? Tarkón nyom az éj,
nehézsúlyú az álmodás,
le is győz – hagyom. Hagynám!
Ha volna, nem csalás.

Elkelne némi álmodás.

2014. szeptember 19.

(a rajz szénnel készült, a3-as méretben)
Legutóbb szerkesztette - Kapocsi Annamária
Szerző Kapocsi Annamária 46 Írás
Az írás gyógyít, és olyan, mintha letennék egy követ.Van rövidebb és hosszabb lélegzetvételű betűhalmaz. Néha versekhez rajzolok, máskor rajzhoz írok sorokat. "Halkuló tavaszok nyomán, Nem én írok a szavak írnak engem, s néha már csak meghajolni tudok itt a csendben." részlet A gondolat gyorsabb nálam, néha utolérem, néha nem. Szabad! Pillanatcsaló Vannak kik azt mondták: Szóalkotó vagyok. Más szerint szépre csipkézett poklot írok. Kaptam kérdésként: Tudom-e, hogy nem én írom amit, s csak közvetítőként vagyok itt? Mondtam tudom... és mondták negatívságom, s én bólogattam - Tudom, nincs is rá tagadásom. De mindenkit az élet formál, olyanná, hogy így látom. S hogy kérték - legyen célom?! Válaszom az rá - Volt! De mint kerékpáros az utcákon: Olyan a cél, a döntés lehetősége... elénk áll, tolat, fordul, megálljra kényszerít. S gyakran miért elindultunk, megszűnik, átíródik, vagy épp már ott sincs, mert nem vár tovább. S megszűnése fel nem róható... ilyen ez az élet, folyton elinduló. Csak sokszor máshová érkező, mint ahová a terv vélte, végső lépteit. Így minden marad, a Tér, a Szél, a Talán Valahogy a Mindegy és Akár, Vagy Akárki és Dehogy. Az Esetleg Véletlen, befutó továbbrobogó, Csorba, Életlen, Pillanat? és csaló... változó.