Marthi Anna : Eveszett jelentés

Már nem is tudom, hogy írjam le neked. Egyébről van itt szó? Egy pillanatra egyedül…de már jól viselem.

Kitanult labilis kényelem. Nagy úr gyötrelemre ez… Ne. Ne hívj nihilnek, hiszen átalakítom e kínt. Várom,

hogy menj. Jövök magam felé. Most épp zuhanó, mi később röpülés: katapult híradó rögeszmés hitért.

De démoni a csend, és üvölt a csók. Rám zuhan a tér: a múlton át időtlen. A jelen szabadul. Szóvá teszi

jövőm; elfáradt már, és csak int a ragaszkodás. Isten veled szép (isten veled rút-isten veled ész-isten veled

kút). Egyébként végre mehetek, miközben fáj. Nincs is magány, hisz elfogadom… Megbékélve jó a szakítás.

Bár ez az egyéb nem vers

nem szó

nem tett

és nem jó.

Sajnálni is minek? Holnaptól kínrímem is kevesebb. “Utálom, amit írtam”, legfőképp magamat.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak