Talán szürreálisnak hisznek, pedig
azt hiszem normális vagyok, summa summárum.
Azt hiszem őrülten szeretném biciklizés közben az árnyas sétányt.
De jobb ötletem van annál, lesz, ki felkarolja reménykedésem is,
párhuzamosok közé letelepszik egy világ. Festem könnyedén
arcomat, olyan lengén mint hegyek búbját: szél beszél hozzám,
idáig is elér. Isten is lábalatt fütyül, cipelem életek tűnt varázsainak
elmúlás fogalmát, úgy áldozom fel harcaim, hitemnek zálogán.
Ahol kiváltja szellemem, megpatkolva irreális tudást,
mesékből szágulunk ki együtt, a birsalmák fejbe kólintanak,
hős oroszlánok ereje emel, ádámévás kosztümöt lopunk,
játszva tanulunk mindent, arany színű, sóhajtó füveken.
Legutóbbi módosítás: 2014.09.16. @ 09:01 :: Marthi Anna
