Vers
Nem hagyja magát az áradó patak,
kicsinek látszik, nagy benne a harag.
Mérgesen morajlik, és félek tőle,
hatalmas vizet indít a rétekre.
Nem ismerem, csak a szelíd patakot,
ott a völgyben soha meg nem támadott.
Beírta vizes emlékét lelkembe,
madár, s a hal is kegyesnek ismerte.
Patakocska, csörgedező folyócska,
soha nem állok morajló utadba.
Papírhajót tettem csöndes vizedre,
szerelmes levél volt belehelyezve.
Most valamivel megharagítottak,
neved lett a „mérges, romboló patak”.
Ilyennek én soha nem ismertelek,
bárhová is megyek, magammal viszlek.
