Marthi Anna : Álomtalanok

N.T. -nek

 

Zsíros, kócos, sűrű, emberszagú hajzuhatagban a lelkek. Tegyük fel, fészek az út, a kertek alján hajladozó virágok között csupaszon érkezik a fény, s lüktetnek vele az árnyak. Milyen hosszan felkavart nyárutót kortyolgat hős tüdőnk! Levedlettük magánytestünket, s helyén felszólító bátorság a jelen idő. Az arc is maszk, s múlja egyik pillanat a másikat. Póker-urbán közelít a perc, egyik a másik után. Álcavarázs. Van kedvünk.

Szárnyakkal harcra kész a vakító égbolt leple, vállunkra szakadt harmónia. Belelépünk s felszisszenünk, meglepetése csupa mozgalmas természettánc, habár még pánikrohamokban kerget a szél mindent, jó kiszabadulnia.

Lábra állt türelem a csend, gyerünk — testetlen boldogságig… Megvilágosodik odabent, s közben a részeg éj ránk istenül. Remete-hold arany tejútnak gördül, zsámolyon kiscsillagok. Egyetlen imára gyűltünk ide: álomtalanokból vajúdni álmot.

———————————–

Megkaptam a tördelt változatot, köszönöm. Naplóba javaslom.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1324 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak