A kedves bűvész

… a trükköt én sem árulhatom el, el kell menni hozzá Léna kertjébe…

A kedves, könnyed léptű bűvész besietett a színpadra. Azaz besietett volna, de mivel nem volt színpad, Léna kertje viszont nagyon is, besétált hát a közepébe, a kis kerti parti szívébe. Előkészítette bűvészkellékeit, és elkezdődött a mutatvány. Mi, a párommal éppen a háta mögött álltunk, így jól láttuk a produkciót (hátulról).

      — Kedves vendégek! — szólt vidáman Kisslaki Laci második alakja, s meglibbentette sárga cipőjét. — Itt vagyok, mert a testvérem, aki húsz év udvarlás után végre megnősült, tengerparti kirándulás helyett ezt kérte tőlem.

      — No, ez jó belépő, máris tetszik a mutatvány! — súgtam a páromnak.

      A kis művész először négy pohárral egyensúlyozott, majd mind a négy tetejére lapokat helyezett, amin tojások fénylettek. Egy bűvészpálcával meglökte a lapokat, s a tojások egyenesen a poharakba pottyantak.

      A közönség vidám tapssal jutalmazta, ő élénkszínű cipőjében, könnyed, vékony, artista alakját billegtetve ügyeskedett tovább. Minden ellene dolgozott, mégis, mindenki mosollyal fogadta a bemutatót. Függöny hiányában a mutatványt minden oldalról jól lehetett látni, zene sem szólt, mivel szegény — amint megtudtuk — épp aznap felejtette laptopját egy taxiban. Már ez is szimpatikussá tette, így a zene egyáltalán nem is hiányzott. A talaj is ellene dolgozott, hiszen nem a megszokott fa vagy kőpadlón kellett fél lábon karikákat pörgetnie, hanem a göröngyös földön, mégis pörögtek a karikák, újra felharsant a taps.

      A főprodukció a pénzről szólt. — Általában nem könnyű pénzt szerezni az emberektől — vezette elő az utolsó mutatványt ügyesen —, mégis, ki adna nekem egy darab papírpénzt, megmutatom, hogy vigyázok rá! — tette még hozzá.

      Egy ideig csendben pásztázott szemével a kertben, senki sem jelentkezett, de váratlanul felállt egy vidám arcú úr.

      — Ötven Euró jó lesz? — kérdezte nagyvonalúan.

      — Szerinted beépített ember? — kérdezte a párom gyanakvóan.

      — Nem tudom, csak az lehet, ki tart magánál manapság ennyi Eurót?

      — Tökéletes! — rikkantott a kedves bűvész, és villámgyorsan három fehér borítékot húzott elő.

      — No, most ezt a pénzt szépen beleteszem az egyik borítékba, a másik kettőben semmi sincs. Ebben a kis pénztárcában viszont van egy biztosítás. Tudjátok, néha történhetnek kisebb balesetek, fő a biztonság!

      Elegáns mozdulattal megfordult, s a pénzt, mi jól láttuk, elrejtette… a…, de ezt tényleg nem árulhatom el. Jobb, ha mindenki elhiszi, hogy a borítékba.

      A biztosítást rejtő pénztárcát pedig a biztonság kedvéért a szélen nézelődő Aranka ölébe helyezte el.

      — A pénz, mint tudjuk, nem ég el — jelentette ki, és szép sorban elkezdte égetni a borítékokat.

 

      Az ötven Eurót felajánló úr kicsit aggodalmas arccal nézte a produkciót, mi is izgultunk ám a borítékokért!! Két boríték már elégett, az utolsó boríték felbontása után az úr nevetve olvasta a cédulát: Köszönettel elfogadom a bűvész számára elhelyezett felajánlást!

      Ekkor váratlanul előkerült az ötven Euró is, de azt tényleg nem láttuk, honnan, csak sejtettük… Hiába, mi a bűvész háta mögött álltunk, pont a produkció végét nem láttuk!!!

      A kedves bűvész learatta a tapsot, s még jól is esett a lelkünknek, hogy nem kellett a ravasz bűvésztrükk megoldásán töprengenünk. Szó, mi szó, függöny, zene, csinos hölgy nélkül is kiválóan szórakoztunk. Miért? Nemcsak a mutatvány varázsolt el minket, hanem a kedves bűvész kisfiús, kecses, szeretnivaló bája, személyisége is, és persze Léna kertje, s mindenki, aki a vendégseregben megjelent. A kerti partin felolvasott versekről és prózákról már nem is beszélve.

      Estefelé kicsit beszélgetni is tudtunk a bűvésszel, aki maga is bosszankodva emlegette a szokatlan körülményeket, de a beszélgetés alatt még szimpatikusabbá vált, többször is megvillant élettel teli, fiatal tekintete, harsány nevetése.

      Mi is nagyokat nevettünk, s ma, amikor annyi a szomorú arc a földön, ez a legszebb, legnagyobb mutatványt! De a trükköt én sem árulhatom el, el kell menni hozzá Léna kertjébe. Ott, talán ti is megtudhatjátok!

Szerző Vajdics Krisztina 124 írás
1966. március 14-én Miskolcon születettem. Gyermekéveimet Debrecenben töltöttem. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, majd a nyíregyházi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója lettem. Az írás szenvedélye vezetett a nyíregyházi Krúdy Gyula Újságíró Akadémiára, ahol újságírást tanultam. A helyi napilapokban jelentek meg első tárcáim, portréim, interjúim. 2008 karácsonyára jelent meg Neked írtam című verseskötetem, mely 42 verset tartalmaz. 2008-ban részt vettem a Magyar Író Akadémia írói kurzusán. 2012-ben szerkesztője, lektora lettem az Élő Költők Könyvklub kortárs irodalmi portálnak. Ebben az évben jelent meg Szökőangyal című novelláskötetem, második verseskötetem Szó születik címmel 2013 karácsonyára készült el. Az írás számomra levegővétel.

10 Komment

  1. Drága Krisztina, irodalmi szempontból is aranyos beszámolót írtál. Én már nem kérdem Béla bátyám. hogy megy ez az égetős trükk a pénzzel? Mert tudom a válaszát: varázslás!
    Esetleg nem árt a sok éves tapasztalat, gyakolás, és a szakma szeretete.

Hagyj üzenetet