Marthi Anna : Mesemátka

Boldogságot szedtem, és mátkatálba tett ajándék ez, neked.

Ha első a szerelem, emlékeimben mind egyéniségek voltunk,

birtoklásban érve, magunkat jobban megtanultuk fegyelmezni, 

fájdalmasan gyönyörű, múltával, gyökereivel örök földben kihajtó,

Istent megélő érzelem. Meséd átkon-bokron, mátkaságig érez.

Mesterem száll. Igaz. Ide játszik. Lelkedért viszont szeretni élek.

——————————————

Annyi szépség van benne, Anna… kár lenne ezt „felejteni”… viszont a szépség kevés… és relatív is… Szóval, ezen még van mit csiszolni… vagyis inkább… kiemelem mi az, ami „fogható”… ami e világi, földi…

 

 

Boldogságot szedtem, mátkatálba tett

ajándék ez, neked. Fájdalmasan gyönyörű,

múltával, gyökereivel örök földben kihajtó,

Istent megélő érzelem. Meséd átkon-bokron,

mátkaságig érez. Lelkedért szeretni élek.

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1335 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak