Kicsi ez az ország, nagy benne a bánat,
a kérges tenyerek alamizsnát várnak, – Ha már felező tizenkettes, legyen is az. Ez a sor nem jó. Így jön ki a ritmus: Kérges tenyerek most//alamizsnát várnak.
eltűnt az irgalom, eltűnt a tisztelet,
nincs igaz barátság, nincsen már szeretet. – Ez is határesetes.
Zúgnak a harangok, de nyelvük kivágva, – Zúgnak a harangok// kivágva a nyelvük
————————
Hogy is mondta József Attila? „Dolgozni csak pontosan, szépen…” Tégy úgy! Ha nem megy zsigerből, nyilván nem kis munka, de ha már hazafias vers, ha már magyaros verselés, hogy is nézne ki, ha menetelés helyett hagynánk botorkálni?! Azt gondolom viszont, hogy neked ez menni fog, mert egészen kiváló sorokat is látok, ami arra enged következtetni, hogy neked nagyon is van füled és szép, magyar szíved ehhez, csak a mondanivaló hevében itt-ott megalkudtál. Nem alkuszunk, kedves Szerző. Javítás után visszavárom.
nem csendül az áldás, kicsiny kis hazámra,
nincs aki a vállát, önmaga kínálva,
igaz magyar hittel állna barikádra.
Szegény magyar népem, sűrűn hull a könnyed,
fekete gyászruha takarja a szíved,
eltemetted jövőd, mellé a reményed,
régi öreg bölcsek mondják a mesédet.
Hol a csodaszarvas, hogy új remény hozna,
hol van az új álom ami erőt adna
kellene egy új cél, szekerünk elébe,
nem ostor csapások hátunk közepére.
Szétszaggatott tested ezer sebből vérzik,
a magyarságomat mindenütt becsmérlik,
nem terem már néki korona fejére,
gyönyörű szép nyelve, hamissá lett téve.
Üres szántóföldek, kenyeret nem adnak,
a letarolt erdők, vadat nem bújtatnak,
híres szőlőinket pusztulás emészti,
az üres pincékben nem énekel senki.
Hiába ölel már védőn a Kárpátok,
nem maradt itt belül nem maradt, csak átok,
kietlen lett a táj, s kietlen az ember,
aki még itt maradt, imádkozni sem mer.
Kicsi ez az ország, nagy benne a bánat,
éhesek a szívek, éhesek a vágyak,
reményvesztett álmok néznek a jövőbe,
fogatlan bús imák szállnak fel az égbe.
(Megkötöm lovamat dallamára.)
