Bojtor Iván : CSAK EGY CSAVARGÓ

(Mini sci-fi.)

 

— Ez a csodabogár, meg kicsoda? — mutatott Morton időfelügyelő, a hatos kórterem egyetlen ágyán fekvő fejebúbjáig bekötözött betegre.

Stanner segédtiszt megvonta vállát:

— Nem tudom. Csak egy időcsavargó a sok közül. A járőr hozta vissza az ókori Görögországból.

Morton közelebb lépett a beteghez, akinek csak hosszú ősz haját és szakállát, no meg a száját láthatta, mert a szemeit borító széles kötés elfedte arcát.

— Mit keresett maga Görögországban? — förmedt rá a betegre minden bevezető nélkül.

— Homérosszal akartam találkozni — mondta lassan, nyöszörgő hangon a férfi.

— Azzal, aki az Antigonét írta? — kérdezett tovább a maga pattogós stílusában Morton.

A beteg szája sarkában gúnyos mosoly jelent meg.

— Nem. Azzal, aki az Iliászt és az Odüsszeiát írta. Az Antigonét Szophoklész írta. Az egyiket legalább is. A másikat meg… — felemelte csontos kezét és lekezelően legyintett egyet.

Stanner látta, hogy főnöke arcába szaladt a vér. Az ajtón éppen akkor lépet be egy orvos:

— A beteg fáradt. Kérem, hagyják pihenni!

Morton sarkon fordult, és mint akit a kígyó mart meg, rohant kifelé a szobából. Az ajtóból visszavakkantott:

— Holnap folytatjuk.

 

— Nos, melyik században járt? Melyik városban? Talán mind a hétben? — kérdezte Morton, szokásos stílusában.

— Készültek a leckéből, felügyelő? — kérdezett vissza a férfi. Mivel sem Morton, sem Stanner nem válaszolt, folytatta:

— Igen, jártam mind a hétben. Időszámításunk előtt 782-ben, voltam Szmürnában és Kümében…

— Kivel találkozott ott? — szakította meg a felügyelő.

— Kümében beszéltem Krétheisszel.

— Ki volt az a Kértetisz vagy Krétetisz? — kérdezett újra Morton.

— Egy küméi mosónő. Egyesek szerint, ő volt Homérosz anyja.

— No, és tényleg ő volt?

— Nem. Mikor megismertem már hatvan éves is elmúlt.

— Gyerekei nem voltak?

— De igen. Volt három lánya, született egy fia is, de halva.

— És Szmürnában?

— Ott Phémioszt kerestem. De ő eltűnt egy hajótöréskor, mikor…

— Ki is volt az illető? — vágott bele a mondatba a felügyelő.

— Fáradt vagyok. A legközelebbi találkozásunkra készüljön fel jobban! — szólt a férfi és az oldalára fordult.

Morton köszönés nélkül, összeszorított szájjal távozott. Stanner magában dünnyögve loholt utána:

— Valahonnan nagyon ismerős. Én már láttam valahol a képét. Talán valamelyik nyilvántartóban.

 

— Legutóbb ott tartottunk, hogy Kümében és Szmürnában járt. És utána?

— Utána?  781-ben, voltam Kolophonban, Argoszban, Püloszban, és Ithakán, majd 773-ban Kkiosz szigetén.

— Merre járt, közben nyolc évig?

— Ó! Ne is kérdezze! Egy hamis nyomot követtem. Egy Homérosz nevű tengerész után kutattam. Hiába követtem Ciprusra, Föníciába Türoszba, még Egyiptomba is, kiderült róla, hogy egy ostoba fajankó. Khiosz után Iosz szigetére indultam. A többit már tudja, az időjárőr kommandósai elkaptak a hajón és visszahoztak.

— Végül is találkozott Homérosszal, vagy nem?

— Nem. Nem találkoztam. De bármilyen furcsa, a vak dalnokról nem is hallottak még. Az Iliászt és az Odüsszeiát sem ismerték sehol. Ez volt a szerencsém. Valamiből élnem kellett. Mivel tudom, mind a két költeményt kívülről, azokat tanítottam.

— Mind a kettőt kívülről? — kérdezte meglepődve a felügyelő. — Hiszen azok rettenetesen hosszúak.

— Igen. Az Iliász az 15693 sor, az Odüsszeia, pedig 12110.

— És maga ezt mind kívülről tudja? — hitetlenkedett Morton. — Ugye csak ugrat?

Stanner segédtiszt odahajolt Morton vállához és a fülébe súgta:

— Még mindig nem érti felügyelő? Ő volt Homérosz.

Legutóbb szerkesztette - Bojtor Iván
Szerző Bojtor Iván 55 Írás
„A fantasztikum itt van. Úgy is nevezik, hogy élet.”