Bakkné Szentesi Csilla : Fekete

A kávéillat – egy piciny mákony -,

csipke-könnyen leng a függönypánton,

de ráégett a keser’ szemekre

ültetvények vért izzasztó rendje.


Kávézamat sem juttatja észbe,

hány gerinc tört eddig ketté érte, 

ahhoz, hogy egy csészényi mosolyban

fejfájással legyen ellenpontban.


Urak dolgát a szegény könnyíti,

ma is, ahogy sok száz éve dívik,

kényszer hajtja, mintha megélhetne,

testét zúzza apró cserepekre.


Kiáltana fel, egyenest égig,

emberséget itt mind pénzben mérik,

mégis mindent ő sír vissza csendben,

ha hiány nő a kávészemekben.

*

——————–

Ez sajnos továbbra is a “nem” kategóriában van. Egyszerűen nem állt össze, nem szól sehogy. Sajnálom.

2012.
Legutóbb szerkesztette > Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 299 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.