Szilágyi Hajni - Lumen : …éjtörés

 

 

 

 

Eláraszt a hömpölygő tél. Szívedig

gyalogolok a sáros hiányban.

Feslett lelkű hajnalok követnek,

mégsem talállak…

Ma másvalaki cipelte helyettem

ezt az átkozott világot. De az

idő nem vár. Ha lemaradsz,

ha hallgatsz, s csak a mondatok

végére érkezel meg, végleg

egymagam maradok ezen

a túlzsúfolt, levegőtlen tájon.

 

Szemedben elfér az az öreg hegy,

melynek orma a felhőket karcolja.

De hiába lépek hozzád közelebb,

összeszorított szemhéjad mögé

nem bújhatok el. Hisz ki találna

meg, ha eltévednék álmaidban…

 

Kialudt a tűz. Szívemen fázol.

Elfogyott az utolsó hasáb is. Hajtsd

ölembe fejed. Betakarlak szép

szavakkal. Álmokkal. Szerelemmel.

Lázas éjszaka sistereg körülöttünk.

Koloncként csüngnek nyakunkban

az elfáradt csillagok, álmainkat

felfalták a lomha, nehéz nappalok.

 

Ázott, télszagú hajnalok közt tépett

szárnyú madarak keresik nyirkos

fészkeiket, de hiába kapaszkodnak

az ígéretek mandulaszemű angyalaihoz,

minden visszazuhan az ölmeleg szeretésből,

a tagolatlan szavak éjsötét kútjába.

 

Ma is lemaradtunk. Eltévedtünk.

A sárga köves utat nem nekünk

találták ki. A szárnyak pedig

elavult, unalmas kísérletek.

Katakombák rejtekeiben talán

még megfejthetjük a jelent,

a kobaltkék, mennyei égboltot,

vagy magát a kénszagú poklot.

 

(…)

 

De az öreg hegyen túl mindennek

más illata, íze, hangja van. Égen

térdepelő, gyermekarcú istenek

vigyázzák a lobogó, hajnali tüzeket.

Kócos angyalhajat cibál a nyári szél,

reggeli csendek neszeznek a lombos

fákon, borostyán fut a mályva bokor köré.

 

Nézz rám. Hadd lássam egy pillanatra

azt az öreg hegyet, mit előlem rejtegetsz,

mint egy durcás gyermek, azon a

szegett szélű, kormos felhőn ülve.

 

(…)

 

Összeomlott az éjszaka, szíveden

fázom. Lábunk előtt névtelen kövek

sírnak. Kialudt a tűz. Elfogyott az utolsó

szó is. Ébredj.  Ajtónk előtt nyüszít a

reggel, mint egy gazdátlan, éhes eb.                      

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Szilágyi Hajni - Lumen

Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"