Sonkoly Éva : Elveszett – 3

— Mi ez a kacat? — nézte Zsiga a reklámszatyrot, amely tele volt alig használt gyermekruhákkal.

— Jaj, ne már! Ne bántsd, az Annáé, meg a kicsik is kaptak párat. Lesz még játék is — sorolta Zsuzsa boldogan — nem is kell ajándékot venni karácsonyra.

— No, akkor jól állunk! Adj pénzt!

— Italra nem adok! Így is alig marad valami, az a kevés kell a hónap végéig.

Gazsinak összeszűkült a szeme. Zsuzsa ismerte ezt a nézést, ilyenkor üt… ököllel. De most nem fog — gondolta.

Az ablakhoz ment, kinyitotta.

— Úgy merj megütni, hogy kiabálok, mindenki meghallja, megtudják, hogy versz. Becsukatlak, meglátod! — kihajolt az ablakon, hogy lássa lesz-e kinek kiáltani.

Sötét volt, a parkoló felől épp nem jött senki.

A közeli járdán sem álltak beszélgető emberek. Kicsit tétovázott, visszatekintett.

Háttal állt az ablaknak, férje jött felé.

Becsukom — gondolta — s most… most másképpen lesz minden, meg kell változtatnom a történeteket… azért vagyok most itt.

— Ne izélj már! — mondta Gazsi és mellé lépett. Lenézett ő is, aztán egy hirtelen mozdulattal meglökte. Gazsi erős, izmos, szikár ember volt, minden erejét beleadta a mozdulatba.

Zsuzsa érezte a zuhanást, aztán semmi.

Két kíváncsi, kicsi gyerekfej nézett be a szoba ajtaján.

— Kifelé! — kiabált rájuk az apjuk.

 

Zsuzsa állt a fényben, örökre harminc évesen. Az egyszer már látott arc mosolygott felé.

— Látja asszonyom! — így szokott ez történni, bár keveseknek adatik meg, hogy újra próbálkozzanak, megváltoztatni, amit nem lehet.

Szélesre tárta a kezét és ezzel ajtót nyitott egy másik világba.

Mielőtt belépett volna, Zsuzsa egy pillanatra visszanézett…

Gazsi kezén akkor kattant a bilincs, a nagymama pedig lassan készülődött az iskolába unokáiért.

Egy lépést tett, amikor megállította egy határozott hang:

— Mielőtt a végső helyedre kerülnél, van még pár kérdésem.

Zsuzsa megijedt, hiszen senkit sem látott, hiába nézett a hang irányába, s talán még más félelmei is voltak…

— Emlékszel az első házasságodra?

— Igen.

— Miért mentél hozzá a részeges Antalhoz?

— Szerettem.

— Tudom, és aztán?

— Megismertem Gazsit.

— És megcsaltad vele Antalt.

— Csak egyszer.

— Gazsit hányszor?

Zsuzsa hallgatott, ha lehet még fehérebb lett.

— Szóval, hányszor is?

— Nem tudom… sokszor.

— Mit gondoltál, amikor Gazsi többször is rajtakapott hol ezzel, hol azzal?

— Megbántam mindig és megígértem, hogy soha többé.

— Tudod Zsuzsa, az embereknek hiába adtam sok türelmet, annyi Gazsinak sem jutott, hogy számtalanszor megbocsásson, érted már miért vagy itt?

   — Azt hittem véletlen.

   — Zsuzsa, nincsenek véletlenek…

 

Vége

Legutóbbi módosítás: 2014.02.08. @ 17:32 :: Sonkoly Éva

Szerző Sonkoly Éva 569 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"