Marthi Anna : Lateralus

Ezek nem jól hangzók csupán, tisztán érezni, átéltem, jelenből olvadt

vajas kenyérre, a pirítóssal együtt szeretem. Ömlik itt már minden.

Könnytől, tejúttól, bögrémből kifordult, kakaós lett az asztal, nedves ing,

sós száj. Ha fájna a torkom, világoskék sálat kötnél rá, tenger kiöntene

e szemből, csókolnád, ha szőrös majomként, izgágaságban és nevetésben 

gyerek szintre emel félelmem; felségjellé válsz, meggyötör e nézés,

ami dülled, dűl, dalolna, dagad, párnáinkká nemesedett törésvonalak,

gátak, gázlók, zsiliprendszerek sem zavarják fel a pohár vizet, amiben

kifogtam a tengeri szörnyet, mint legkisebb akváriumba aranyhalat,

most ideéktelenkedik a kérdés: Matisse lát jobban, vagy festménye

csendéletében is meglelem újra és újra magány-ért sokasodó páromat?

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.12.01. @ 11:58 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak