Domokos bácsi, apám testvére, akit a családban, s a szűk baráti körben csak úgy röviden Domi bának neveztünk, jó egészségnek örvendett betöltvén a hatvanöt is!
Leánya, unokahúgom, Icu olvasva az egészségügyi felvilágosításokat az internet áldásos oldalain, addig noszogatta az édesanyja, Marcella néném támogatásával, hogy elhatározta, megvizsgáltatja magát a család orvosával.
— Valóban, aki már elérte ezt a kort, még ha jól is érzi magát, üdvös dolog, hogy ellenőriztesse az egészségi állapotát! — jelentette ki a doktor.
— Csak hogy én valóban makkegészséges vagyok! — tiltakozott Domokos bácsi.
— Azért csak hallgass a doktorra! — vetett véget a további kifogásoknak Marcella néni.
Így aztán az öregúr elballagott az orvoshoz, aki akkurátus ember lévén, minden vizsgálatot, analízist megcsináltatott vele. Beletelt vagy két hétbe, mire mindennel végzett.
— Jók az eredmények, egészen jók! — lelkendezett a doktor. — Alig egy-két kisebb hiba mutatkozik, de azokat kijavítjuk. Nem kell izgulni!
Na, ettől lett igazán ideges Domi bá. Mi az, hogy nem kell izgulni?
— Mondom, semmi vész! Már írom is a receptet.
Írta is! Valamit a koleszterin ellen, fehér tablettát a vérnyomás ellen, egy szíverősítőt, vitaminkészítményt, vércukor csökkentőt, mert soha sem lehet elég óvatos az ember, sárga pilulákat allergia megelőzésre. Aztán, hogy ezek a gyógyszerek meg ne támadják a gyomrot, írt fel egy modern gyomorsav gátlót, valamint vízhajtót megelőzendő a lábszár vizenyőt.
Domokos úr elment a patikába, kiváltott mindent, s otthagyta fele nyugdíját.
Otthon nekiállt rendszerezni a beszerzett patikaszereket: ezt evés előtt, azt evés után, amazt reggel, a másikat este és így tovább. Addig-addig míg végül belezavarodott, hogy vajon a sárga tablettát allergia ellen a gyomorsav lekötő előtt, vagy utána kell venni és a szívszert reggel, vagy este, melyiket lehet a másikkal egyszerre, s melyiket nem.
Így hát visszament az orvoshoz, tisztázzák a sorrendet, s egyébként is! Szerencsére a doktornak volt egy kis ideje, s minden kérdést sikerül tisztázni, bár Domi bá mondhatni kissé nyugtalan lett ennyi tanács hallatán. A jó doktor bácsi ezt észre is vette és gyorsan felírt egy kedélyjavító szert.
Nagybátyám azonban ahelyett, hogy javult volna, egyre rosszabbul érezte magát.
Az összes gyógyszert a konyhaszekrény polcára helyezte, hogy mindig kéznél legyenek, de a házból nem volt bátorsága kimenni, nehogy valamelyik pilula bevételét elmulassza.
A baj azonban nem jár egyedül, Domokos bácsit elkapta az influenza. Marcella néni ágyba dugta, főzött neki mézes teát, de elhívta az orvosukat is, aki azt mondta, nincs semmi komoly baj. A biztonság kedvéért azért felírt egy efedrin tartalmú aszpirinkészítményt éjszakára, meg egy grippe tablettát, lázlehúzót, a heves szívdobogás ellen ritmusszabályozót, és természetesen antibiotikumot minden 12 órában, tíz napig. Továbbá nehogy elgombásodjon, gombaölőt és herpesz vírus elleni szert is napi 1×1-et megelőzésül.
Mit ad Isten, Domi papa elolvasta a gyógyszeres dobozokban levő prospektusokat. Elolvasta az összes ellenjavallatot, mellékhatást és figyelmeztetést. Elborzadt ennyi ijesztő, veszélyes dologtól. Nem elég, hogy kilehelheti a lelkét, de kaphat szívritmus zavart, vérzéseket, hányingert, veseelégtelenséget, magas vérnyomást, bénulást, görcsrohamot, elmezavart és még annyi borzalmat, hogy el sem mondható. Reszketve a halálfélelemtől elhívta az orvosát, aki igyekezett megnyugtatni.
— Nyugi, nyugalom, Domokos uram! Nincs ok semmilyen izgalomra! — szólott és újabb recepteket írt. Egy depresszió elleni pilulát, éjszakára egy nyugtatót és az ízületi panaszaira gyulladáscsökkentőt.
A receptekkel a patika felé vette az útját, s a maradék nyugdíját otthagyta.
De minden hiába, egyre rosszabbul érezte magát, s orvosa további patikaszereket írt elő — a legújabbakat, a legnépszerűbbeket.
Szegény Domi bának egyetlen perc pihenője sem maradt, annyira lekötötte a tabletták, pilulák, kapszulák, cseppek szedése, és hiába kapott altatót éjszakánként egy pillanatra sem tudta aggodalmában a szemeit lehunyni. Étvágya odalett, csont-bőrre fogyott, a kilencven kilós ember most alig nyomott ötvenet.
Se éjjel, se nappal nem volt nyugta se neki, se a családjának. Mindenki próbált segíteni újabb és újabb tanácsokkal. Icu unokahúgom, aki az egész lavinát elindította, hallott egy híres-hírhedt csodadoktorról, aki a szomszéd faluban lakott. Hozzá fordult segítségért utolsó kétségbeesésében.
— Nem tudok rajta segíteni — mondta a mester —, csak akkor, ha minden gyógyszer szedését felfüggeszti, hogy a teste befogadó legyen az én tudományom irányában.
— Jaj, de akkor meghal, ha nem szedi be, amiket a doktorok előírtak!
— A viszont látásra! Így nincs miről tárgyalni!
Domi bá, amikor meghallotta, mit akar a csodadoktor, rögtön elővette a nagy fáskosarat, az összes gyógyszert a konyhaszekrény polcáról belesepertre, s leült a kályha elé. Megrakta rendesen a tüzet és bedobta az első skatulyát.
— Nesze koleszterin! — rikoltotta.
— Megbolondultál, Domokos? — rémült meg Marcella néni.
— Nem a’! Most jött meg az eszem. Hozz egy kupica szilvóriumot! — szólott és tovább dobálta be a gyógyszeres dobozokat a lángok közzé.
Hozta a néni a pálinkát, de közben elszalasztott a doktorért.
— Nesze ízület, nesze vesebaj, gyomorsav! — dobálta egyre-másra a kosár tartalmát, amíg csak egy is maradt.
Mikor az utolsóra került volna a sor, megjelent az orvos a konyhaajtóban. Megállt, s csöndes mosollyal figyelte betege ügyködését. Damján is meglátta a belépőt.
— Jöjjön doktor úr, igyon velem, egy kupicával!
— Mire iszunk?
— Arra, hogy orvos, patika bolondság, halál ellen nincs orvosság!
(folytatás az olvasóra bízva)
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: dr Bige Szabolcs-
