Maretics Erika : Udvari bolond

Itt térdelek trónusod előtt rég,

sipkám végén csörgők feleselnek.

de igaz híved én vagyok, fenség,

remélem ezt sohasem felejted.

 

Alázatot miattad tanultam,

árnyként maradt mögöttem a való,

csak követlek lassú kábulatban,

tévedésből lettem kastély-lakó.

 

Nézem, elbűvöl a gyönyörű arc,

hideg, szavad is ridegen ropog,

bensőmben élő seb, jégszilánk-karc

a vágy, vesztett udvari bolondod.

 

Legutóbbi módosítás: 2013.06.06. @ 18:22 :: Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 205 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.