Voltam zsellér, büszke szolga – haragomat porba pöktem!
Nyelvem csípett – csak mint bolha!… Cseléd sem állt meg mögöttem!
De az úrfi – az nem szívlelt!… Megfeddtem, hiába: kamasz!
Vásott kölyök – miket mívelt!… Arcán rőzseláng gyúlt, s ravasz,
fondorlatos róka lelke – egy év se telt – megfuttatott!
Vesztemet jól eltervelte: megveretett, s kirúgatott!
Vádlim szakadt, inam s gatyám… Feküdtem félholtra verten,
kutyáit uszította rám – mai nap ki sem hevertem.
Szíve: gané!… Esze: szalma!… Fűből mégis csak kilátszik!
Zabigyerek!… Erdősége kitart biz’ a Csáktornyáig!
Nagy urak vadásznak benne!… Szenvedély öl, meg a restség!
Szarvasbika, barnamedve ha még akad – nagy örökség!
… Menekültem… Kicsi pénzen vettem házat – óv barátság!
Göcsej lankás dombvidékét megszerettem – szelíd hátság.
Van már szőlőm, mézes borom… Magam főzöm meg a törkölyt,
s a Héttorony kincseivel járom be falumat, Söjtört!
Ünnep napján maskarában kurjongatok mindenfelé,
vigadok nagy vigalommal, míg a torkom nem fúl belé!
Máskülönben ritkán szólok… Hangom rekedt, vagy tán hamis.
Óbégatnak, mutogatnak… Siket lettem… Bár magam is
néha elmék’ a fonóba – asszonyokkal szemezgetek,
s hazafelé a sötétben ebfélmúltba temetkezek.
Mi lett volna – ha így, meg úgy – fejem nem veretik össze…
Aztán?… Hm!… Mit akar az Úr – az lesz az ember körösztje!
2013. február 1.
Legutóbbi módosítás: 2013.02.01. @ 12:17 :: Pásztor Attila - Atyla
