Verőfény van!… Ég szikrázik!… Reggel döntöttem – sziklákig
felkaptatok, s hitet teszek, apostolok és a hegyek
lábainál, s dombtetőre jutottam – lám, délidőre!
… Annyi csoda tárult elém – kitelne pár örök regény,
bölcs tanítónk, a Természet – mit szemem s lábam elé tett!
Táltos kövét, Nagy Magurát látom innen, s egek Urát
kérem – léptem, hogy vezesse! – figyelmezve arra s erre:
„Mit adhatnék a Világnak – emelkedjék ember-állat,
finomodjék végre lelke, s úgy nézzen – óh, mindenekre!
Úgy nézzen: a Lét – ajándék, s másokat is táplálhat még…”
… Amott?… Szatmárnémet kéklik – majd’ ellátni Alföld-szélig!
S hív Kárpátok ölelése!… Karéj – az Ég rendelése…
Pihenőm százados fánál… Fölém hajlik – több anyánknál…
Táplál és óv… Lélegeztet, ahol más csak lépegethet.
… Utam fordul… Körbenézek – Tavasz van, röppen a lélek…
S állok – majd’ kalaplevéve… Adnám Földanyám kezébe.
Legutóbbi módosítás: 2013.02.17. @ 17:11 :: Pásztor Attila - Atyla
