A hosszú garázssor pár percre volt a sorházaktól, közösen építettük leendő garázstulajdonosok összeállva, közös volt a munka, a költség, szépen össze is barátkoztunk közben. Eleinte a villanyszámla is közös volt. Béla, a hátsó garázsszomszédom szedte össze, illetve sokszor Klári, a felesége, mert Béla egy olajfúró vállalatnál dolgozott, sokszor hetekig nem láttuk.
Vasárnap délutánonként jöttek az esedékes pénzért, ilyenkor többnyire össznépi „garázskodás” folyt, ki az autóját javítgatta, ki rossz hűtőszekrény kiszerelt kompresszorából készített pumpát, esetleg sörözés közben egyre bizonytalanabb kézzel matatott a horgászfelszerelésén. Vagy Isten tudja: két rossz kisszékből fabrikált egy harmadikat. Szintén rosszat. Végül is szinte mindegy lehetett, kikapcsolódásként pont megfelelt a heti munka, család, idegeskedések után. Illetve 1980 táján megfelelhetett.
Egyik őszi délután a kislányom görkorcsolyáját javítottam, egyre türelmetlenebbül hallgatva a hátsó szomszédból érkező hangos zenét. Valami végtelenített szalagról hosszú ideje a Spotnicks „Karelia” című száma ment. Mérgesen átballagtam.
— Szia, Béla! Nem unod még? Valami temetés lesz?
— Az. Szia, jó, kikapcsolom.
— Köszi. Restaurálod a Ladát?
— Ja, hogy a családnak maradjon egy jó autója.
— Mész valahová? Hosszabb időre?
— Ja.
— Kiküldetés?
— Igen.
— Jó utat. Szia.
Visszafelé megállított Péter, akinek anno a tetőépítés közben a lecsorgó olvadt bitumen beterítette a falnak támasztott kerékpárját. Azóta Szurkospéter volt a becsületes neve.
— Hogy néz ki?
— Jól. Át is festették. Mint az új.
— Nem a kocsi! A Béla.
— Hogy-hogy?
— Nem tudtad? Rákos. Kezelésekre jár, már nem is dolgozik. Biztosan hazaengedték a kórházból.
— Azt mondata, szeretné, ha maradna egy jó autó a családnak. Tényleg nagyon vékony. Nem tudtam.
A Béla amúgy senkinek sem panaszkodott, csak egyre vékonyabb lett, és egyre visszahúzódóbb is, a kezelésektől kihullott a haja, a sildes sapka lötyögött a fején. Attól kezdve kerültem a találkozást, mit is tudtam volna mondani? Jópofákat, mint aki semmiről sem értesült? Nagyon disszonáns. Vigasztalni? Lehet vigasztalni? Nem hiszem. Esetleg szánakozásnak venné. Idővel nem is nagyon lehetett látni, a villanyszámlát Klári intézte. Közben jókora botrány kíséretében szét lett választva a közös villany. Valaki télen észrevette, hogy minden garázs lapos tetején tíz centis a hó, kivéve az egyiket. Az száraz volt. Nem kellett soká törnie a fejét a talányon, pár tanú jelenlétében kinyittatta az ajtót és stimmelt a feltételezés: a tulaj Wartburgját elektromos hősugárzó melegítette. A közös költségből. Hogy ne kelljen reggel hideg autóba ülnie. Ez után sokan leváltak a közösről, a fele tulajdonos azért nem, azokét a Klári szedte továbbra is.
A következő részletnél megkérdeztem: — Béla hogy van?
— Béla két hete meghalt.
Motyogtam valamit részvétről, szíven talált a hír.
Aztán, sok év múltán már mindenkinek saját villanyórája lett, begyűjtésre többé nem volt szükség. A barkácsolásról is leszokott a nép, és sok garázs tulajdonost cserélt. Régen eltűnt Béla felújított Ladája is, először egy bordó Fiat Uno, majd egy piros Yaris állt Klári garázsa előtt. Közben a tetőm is kezdett tönkremenni, itt-ott beszivárgott az eső, nem lehetett halasztani a felújítást. Előtte szóltam a szomszédoknak: akinek szintén szükséges, az szálljon be, könnyebb közösen megoldani a tetőszigetelést. Klárinak is fel akartam ajánlani, mint hátsó szomszédnak. Sokáig nem láttam, de egy nap ott állt a piros Yaris az ajtó előtt.
Bekopogtam, vártam kicsit, benyitottam.
— Halló, Klári, itt van?
Klári ott volt. Végtelen soványan, meggyérült hajjal, remegő kézzel rakosgatott, rendezett a villanyfény mellett. Jól látszott: nagy a baj.
— Igen, itt vagyok. Rendet teszek. Hazaengedtek a kórházból a hét végére. Rendet akarok hagyni magam után.
Zavartan, a tetőjavításról megfeledkezve, sietve kihátráltam, elköszöntem. Szegény Béla jutott közben az eszembe.
Jövünk, ki tudja honnét, hogy a végén egymásra hagyományozzuk az elkerülhetetlent. A stafétát, grátisz kapott, ketyegő haladékkal.
Legutóbbi módosítás: 2012.10.22. @ 15:18 :: Torjay Attila