Boér Péter Pál : Egy főre zuhanó

 

– Hölgyeim és uraim, annyit hallunk az egy főre eső “ilyen, olyanokról”, de a kijelentés önmagában földhözragadt, semmi előre mutató nincs benne. Itt, a Sakhafty kanyon szűk folyosójában naponta történik meg az, amit egy főre esőnek nem lehet nevezni, csak egy főre zuhanónak. A hegy mindkét oldaláról, egymást váltva suhognak kiszámíthatatlanul a borsószemnyitől kamionnyi nagyságú kövek, folyton folyvást.

Az embertömeg, amit most operatőr kollégám széles nézetben tár maguk elé, mind magasabbra jutni vágyó. Nem kisírt szemű, kemencékben sült, alacsony kerti törpék, hanem magasat álmodni merő, nyertes fajták, vaskos akaratúak!

Mellettem, atom robbanás ellen készült bunkerében, Halkandongunk nevű, örök mezőre terelő úr tanyázik. Olyan félősebb fajtákból való, aki, ha nem tartanék tőle, kijelenteném, hogy mocskos potyaleső, de így csak annyit mondok, jó üzletember. Ott lapul a bunker mélyén, és amint periszkópjával észleli a fejen találtakat, kiállítja a sportemberek végső úti passzusát. Tény és való, hogy hozzá hasonlóan élelmes szakmabelijével még nem találkoztam. Semmilyen befektetés nem szükségeltetett, csak egy bombabiztos óvóhely, utána garantált a napi sok ezer, fejükre zuhant szikla alatt tanyázó. Végbizonylatukat csupán ki kell állítania.

Lám jönnek a bátrak, mint Alaszkában az aranyláz idején, ahol, bár nem tudták mekkora veszélyzónába léptek, mégis önként erőszakolták ki maguknak a jegelést. Vagy ott vannak a Himalája zordul szél fütyülte hágóin egymásután felfelé csörtető népes expedíciók. Akár az egy lélegzettel, minél mélyebbre merülés ágazatot is példának vehetjük.

Ám ez a folyosó, amelyikről a kolléga most magasabb totált mutat, olyan mint az őszi eső. Látják? Zuhog, de nem koromszínű felhők latyakot gerjesztő mocska, hanem szilárd halmazállapotú öles kövek zápora. A tudósok rég kutatják az okát, vajon miért nem kopott el a hegy, és nem lett belőle komor síkság, hiszen naponta tizenöt, húsz méternyit emelkedik a bezáporozott, szűk folyosó.

Lám, a két függőlegesen emlékeztető oldal magassága nem csökken, hanem folyvást növekszik. Ezek a bátor sportemberek nem szerencsevadászok, hiszen nincs algoritmus – semmilyen matematikai kiszámíthatóság -, mikor mennyi és mekkora pottyanat suhog alá. De van egy biztos fogódzó, a bizonytalanság! Ez a kiszámíthatatlanság tömöríti beléjük az elszántságot, amiért berobognak, mint optimista egér az egérfogóba. Azzal a makacs meggyőződéssel teszik ezt, hogy megmutassák, sem lehetetlen, sem legyőzhetetlen nem létezik.

Valakinek ebben is elsőnek kell lenni, hiszen a sarkokat sem látogatta örök idők óta az ember, a Holdra sem röpködött menetjeggyel. Mindennek van kezdete, ahonnan elindul egy folyamat. Ím látják őket, rajtszámokkal, fejükön bukósisakkal, bár tudják, hogy a szilvaszem nagyságú egy főre zuhanónál nagyobbat nem védi ki. Keblükben mégis duzzad a bátorság!

Nyolcezer-négyszáztizenhatoskának éppen most egyszerűsödött le, az egy főre zuhanás. A bunkerben  Halkandongunk úr már ki is töltötte a szükségeset. Most zöld hajút találta egy főn, egy szolid Trabant méretű végtisztesség. Mégis komor elszántsággal masíroznak befelé, az önnön kereteiket legyőzni vágyó kő alá kerülők.

Kicsit közelebb megyünk, ide a kanyon szélére, mert stábunk is bizonyítani akar! Tévésnek, tudósítónak nem lehet soha, semmilyen körülmények között, semmi lehetetlen. Függetlenül attól, hogy ez nem tűzhányó, amit teljesen ki lehet számítani. Persze nem a kitöréseket, azokat esetleg nagyjából, de olyankor hasonló kőszórást végeznek. Ezek viszont átmeneti jellegűek, további erős különbség a kő forró volta is. Magnumnak, vagy valami hasonlónak nevezik. Ám amikor a kitörés elmúlik, ez a hideg és meleg sajtolást idéző, felemás állapot befejeződik, megszűnik a veszély, és az egy főre zuhanás, egy főre eséssé sem degenerálódik. Egyszerűen megszűnik, és kész!

Bátrak ezek a férfiak és nők, akik – reményt és bizodalmat görgetve maguk előtt – egymás után, halált megvetve vetik meg kő alatti ágyukat. Mint szerelmes szíve választottjába, úgy markolnak két kézzel a győzni akarásba. Most lassan befejezzük műsor…

Egy öröklakás méretű kavics, munkát adott a bunkerben ülőnek, már pattant is a váltóriporter.

– Nos, kedves nézőim, kollégám megtette magáét, eljött az én időm. Nem volt eléggé eltökélt, ezért most a darus autó, hirtelen alakult örök műemlékére emelt. Befejeztük hát mai műsorunkat, kívánok önökne…

Egy még sokkal nagyobb szikla bezúdulása végett vetett a rekordkísérlő szavainak, de már ugrott is a hármas számú, tartalékjátékosnak, a teljesen esélytelennek gondolt pótlója. A toronydaru feltette, és folytatta a búcsúzást.

– Amint emlékeznek, itt a kiszámíthatatlanság az egyetlen bizonyosság.

Első mosolya után befejezte ő is, még tizennyolcan dolgozták végig az utolsó harminc másodpercet.

Milyen érdekes ugye? A majdnem mázlista, szinte sikeres felvezető főriporter, privilegizált helyzetével visszaélve, kis híján be is fejezte a műsort. Előbb, egészen biztonságban volt, mert arra a kívül eső területre, még a homokszem sem pottyant. Ám átmeneti jelleggel, e nem bizonytalansági tényező bizonyossá vált.

A kanyon folyosója aznap is nagyon sokat emelkedett, egyetlen rekordot felállítani vágyó sem tért vissza. A táborok dugig voltak a másnapon indulni vágyókkal, és még kettőezer-hétszáztizennyolc televíziós stáb várakozott, hogy bemutassák, nem ismernek lehetetlent. Igenis azt, ami eddig soha senkinek nem sikerült itt – egy személlyel, elejétől végig vezetni egy helyszíni műsort -, ők majd megcsinálják. Némelyikük fejében, még a Mariana árokba, egy levegővel leúszás ötlete is megfordult.

Sötétedés után, mikor a csendet ugyanúgy feldarabolta a kőeső, mint napközben, Csurkiponf úr, a végbizonyítványt kiállító bunker alatti bunkeréből kiadta az utasítást, hogy az éjszaka leple alatt nyomjanak fel négyezer csapatszállító helikopternyi kőtömeget a csúcsokra. A potyogtató, illetve lökdöső gépeket napközben működtetőket szakaszosan váltsák le.

Az éjjeli dübörgetők, hogy kevesebb kőzet menjen pocsékba, bekevert zajjal helyettesítették a valódi kőpotyogás hangját. A földmozgást, egy miniatűr – a táborokat reszkettető -szeizmikus műszerrel pótolták. Holtfáradtan, a kétkezi dobálók is műszakot cseréltek, abban a tudatban, hogy a hajnal első perceiben, amint az vászonként széthasad, újra meg kell kezdeniük az egy főre zuhantatást.

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/