Torjay Attila : Magyarázat

*

 

Másfél éve a Szaturnusz vizsgálatára a NASA egy őrszondát indított nemzetközi kooperációban. A mintegy 300 millió dolláros szerkezet felbocsájtása után vezérléstechnikai meghibásodás miatt nem indult el a Szaturnusz irányába, hanem a Föld körül kezdett körözni, és mintegy 15 kör után megkezdte a beprogramozott vizsgálatot. Radarral, szakaszos impulzuslézerrel, ultrahangradarral vizsgálta a Földet, életjelenségeket keresve. A NASA észlelte a fiaskót, de beavatkozni már nem tudott.

A kutatás az eredeti program szerint két hónapig tartott, majd a kapott eredmények elektronikus összegzése után a szonda kimutatta, hogy a célbolygó lakatlan, ott élet valószínűleg sosem volt. A kapott eredményt ezek után továbbította a NASA-hoz, illetve a programban résztvevő államok Tudományos Akadémiáihoz. A NASA előzetesen információt küldött mindenhová a diszfunkciós működésről, mégis mindenki kárörvendően várta a kapcsolódó sajtótájékoztatót.

A. W. Laurence kutatási főigazgató a sajtótájékoztatóra egy fiatal kollégát delegált, aki az újságírók kárörvendő kérdésére — nem gondolja-e, hogy a közreadott kutatási eredmény kissé pontatlan — azt válaszolta, nem, nincs tévedés, az eredmény pontos. Mint könnyes szemmel mondta: hát élet ez?

A reklamáló sajtósokat főnöke felvilágosította, hogy a fiatal kollégát a napokban hagyta ott a felesége.

Ezek után a választ a sajtó elfogadta.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Torjay Attila