Kőmüves Klára : – szusszanásnyi csend az árvaházban –

Nyomtatás

Még lélegzett, de a fájdalmaktól már egészen távol járt,

talán csak engem dühített az a leküzdhetetlen távolság,

amit főleg akkor éreztem, amikor vizes ruhával itattam

át cserepes ajkait vagy szélesre tártam szobája ablakát,

hogy az éltetők ne ütközzenek akadályokba majd, ha

jönnek – Ám nem biztos, hogy arra jártak, mert nekem

egyszer sem köszöntek. Persze megpillanthattam volna

őket, amikor árnyaik a falra felvetődtek, de én csak egy

lakójától üresedett árvaházat láttam akkor, ami tetejétől

talpáig vályogos volt és éppen összedőlni készült. Még

a vizespohár is megremegett a kezemben végül, amikor

szusszanásnyi csend jött és a romok alól egy őzikés fal-

védőre költözött a mókus, amiben megpillanthattam őt,

akit úgy nem láttam azóta sem, ahogyan soha azelőtt.