Horváth János : Ötödik döbbenet

A döntés, hogy pártiskolára menjek, nem az enyém volt.

 

A döntés, hogy pártiskolára menjek, nem az enyém volt. A honvédségt?l való leszerelésem után visszakerültem korábbi munkahelyemre. Akkoriban ez természetesnek számított, a leszerel? katonákat tárt karokkal várták vissza. Talán, mert akit nem tört meg a két év, az fegyelmezettebbé vált, és irányíthatóvá. Két év hosszú id?, de a korábbi befektetés csak akkor térül meg, ha ébren tartják az emberben a becsvágyat. Tizenhárom hónapra szereltem le, második gyermekünk, Balázs fiam érkezése miatt.

     Decemberre már otthon voltam. A hazatér?k el?bb-utóbb beiskolázásra kerültek. Vagy valamilyen szakmai továbbképzésen vettek rész, vagy f?iskola, egyetem várt rájuk, és a vállalatok szerz?dései, amellyel hosszabb távon biztosították maguknak a képzett, és elkötelezett munkaer?t. Így ment ez akkoriban.
Engem a f?osztályvezet?m keresett meg. Behívatott magához, és azonnal a tárgyra tért. Közölte velem, hogy a párt „fiatalítási” programot hirdetett, és ennek jegyében sok, képzett fiatalt várnak a soraikba. Engem is kiszemeltek, és felvettek a káderfejlesztési tervbe. Be kellene lépnem a pártba, cserébe beiskoláznak, és nyitva áll az út a szakmai-, vagy a politikai karrierem el?tt. A meglepetést?l csak nehezen tudtam megszólalni.
     Biztosítottam a f?nökömet arról, hogy megértettem, mir?l beszél, de alkalmatlannak tartom magam erre a feladatra. Ideológiai képzettségem nem megfelel?, vallásos nevelésben részesültem, még ministráltam is a Rózsák terei templomban, nem volt módom képezni magamat munkásmozgalmi téren. Láttam rajta, hogy ez a kifogás nem hatotta meg igazán, err?l árulkodott széles mosolya. Biztosított róla, hogy találnak valami megoldást, aztán intett, hogy elmehetek.
     Hónapok teltek el, elmúlt a nyár, és én kaptam egy levelet a zuglói pártbizottságtól, hogy felvételt nyertem a Marxizmus Leninizmus Esti Egyetem hároméves általános tagozatára. ?sszel kezd?dik az oktatás, és gratulálnak a sikeres felvételihez. A párttagságomról többé nem esett szó.

 

(Folyt. köv.)

Budapest, 2012. április

Legutóbbi módosítás: 2019.06.27. @ 08:12 :: Adminguru
Szerző Horváth János 173 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.