Marthi Anna : világot

Időzavar, itt zajlik még a múlt, ott jövőbe fojt, vagy felráz prűd homályból egy lépésről

lépésre szentélybe. Ahol sok fénylő homlokon vetítenek épp meséket. Hajdanán. Majd…

Búbos a fejed, ha ölelhetem. Te ölhetsz primitívségeket is. Csak ha kézfogásként irtjuk,

kettőnkből lesz a hálás gyom – körmenet végén még gyerek. Hipochonder vágy a tett,

mégis lekerekíthető: szeret, megöl, szeret. A ragaszkodást hintőporozzák. Pedig szelídülésbe szerelmes minden, apró bóbita és tánca. Minden formám oda. Homokváram ha főnix, te erőm

erőlteted, erőtlenül fogy a képzelet, ha nem forrásvizem lényeged. Ugyan sok ragrím fenyít,

miféle bódulat csúnyaságom? Hova kotródjak, hogy vágyaim mézbe mártott ostorként ebből

valami tényleg szépet hozzanak le, s az égről leessen a hályog? Neked adok egy szép világot.

Legutóbbi módosítás: 2012.05.07. @ 21:27 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak