Sonkoly Éva : …nem épp semmiért”

ennyiért… *

 

 

Móra Ferenc:

 SÉTÁLNI MEGY PANKA

 

Sétálni megy Panka a búzamezőbe,

Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.

Dalolgatva ballag, egyes-egymagába

Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!

Simulj puha pázsit, lába alá lágyan,

Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban!

 

Légy a legyezője, te lapu levele!

Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!

Búzavirág-szeme mosolyog reátok:

Nevessetek vissza rá, búzavirágok!

Kakukkfű az útját jó szagoddal hintsd be

Bújj el lába elül, szúrós királydinnye!

 

Ha a dűlőúton szegényke kifáradt,

Szagos fodormenta, te vess neki ágyat!

Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel,

Szelíd széki füvek, csillagfejetekkel!

S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa,

Te vigyázz reája, csöndes legyen álma!

 

 

Második osztályos kisfiú hajol a könyve fölé. Olvas, néha még szótagol:

Sé-tál-ni megy Pan-ka…

Aztán sorra vesszük a szavakat: búzamező. Idegenül néz rá.

Jól ismerem a család szokásait, autóval mennek mindenhová. Nyáron elsuhannak az említett táj mellett. Aligha mondják: Nézd, lassan érik a búza, aratnak!

Figyelem tovább, tétován vezeti ujját a betűk alatt. Sorváltásnál eltéved. Pedig ezt a verset meg kellene tanulnia.

 

Elmélázok, fut a gondolatom pár évet visszafelé az időben, óvodáig.

Családias nevelés van mindenütt. Módszertani óvoda? Arra gondolok, ahol iskolára készítenek elő. Hála az égnek egy van a városban.

Én még úgy tanultam a főiskolán sok éve, hogy ez az óvoda feladata.

Óvónőként így dolgoztam nyolc évig. Nem voltak akkor együtt a három, hatéves korú gyerekek. Sőt olyan alaptételre is emlékszem, hogy ebben az életkorban a legfogékonyabbak a gyerekek mindenre, ami akkor kimarad az életükből, az örökre hiány lesz.

Mostanában ez a családias nevelés került előtérbe.

Furcsa gondolatom támad. Egy csoportban van húsz-huszonöt gyerek. Háromtól, hatéves korig.

Az én óvónői időszakomban mondom, régen volt egy kiscsoportban huszonnyolc-harmincöt három éves apróság. Ugyanennyi a középső- és nagycsoportban. Külön teremben minden korosztály.

Ha most megbontanánk háromfelé a gyereklétszámot? Lehet ennek a nagy közös nevelésnek anyagi háttere?

 

Nézem a kisfiút, küzd a sorokkal, elveszett a szövegértésben.

Rímek? Nem érzi őket.

Édesanyja szerint az óvodában alig tanultak verset.

Hogy is csináltam én ezt régen? Zenehallgatás, lépés ritmusra.

Tapsold le a nevedet, tárgyak nevét! Rendben volt a szótagolás is.

Rímek? Benne volt a fülükben, szinte észrevétlen a tanult verssel.

“Török és a tehenek…” jut eszembe hirtelen. Milyen jókat kacagtak rajta óvodásaim?

Most a második osztályos olvasókönyv anyaga ez a vers, csak pár hónappal előbb, az első félévben olvastuk.

 

Botladozunk a sorok között.

Minden iskolában dolgozik fejlesztő pedagógusként gyógypedagógus, mint én is.

Számolni kezdek, sohasem volt erősségem a matematika mégis úgy gondolom, hogy ha a fejlesztésre kifizetett tíz havi béreket összesítjük… hmm… csak az utóbbi tíz évben, mennyi is lehet az?

Úgy gondolom, át lehetne rendezni az óvodákat. Hogy luxus lenne öt-tíz gyerek egy csoportban?

Ez újabb kérdést vet fel bennem. Miért is vannak most csak ennyien?

Újra a pénz perdül elém, a kevés pénz…

Ölemben a könyv, fejemben peregnek a szavak:

 

“kuncog a krajcár: ennyiért

dolgoztál, nem épp semmiért.”

József Attila: Hazám

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"