a csend csontjain vázasodik
szétfolynak a fájdalmak
a csend csontjain vázasodik
leépül mint a vakolat
évek téglái hol itt
hol ott lebomlanak
lerakódnak külön halomba
mint a könyvek poros
emlékek táncol sikongva
a huzat lángok közt toroz
kályha kellene kályha
meggypirosra izzó vastest?
sz?z érinthetetlen hiába
vágyol mint kéménybe eskü
pernyévé foszlott gondolat
versek rímtelen magánya
a fájdalom fosztogat
mint szüléskor mérnéd a percet
érlel aszal halálra noszogat
s amikor arcodra vésed versed
kinevet saját lábadon távozik
s itt marad a görcs az olvasat
a papír-negatív meg?rzi átkaid
