Marthi Anna : Ugyanaz – fenyőillat

 

Nem számolom.

Oly régóta ez a készülődés.

Íme ünnep teríti ránk fenyőillatát.

A tükörsima rend felbomló

papírhalmai közt ébredek Rád.

Szemem kinyitom, és mosolyodba ütközik

szívem, hogyan lehettem messze,

máshol, amikor örök fészked az idebent?

Érzem távoli jövőm, öledbe kapsz, mint

törékeny üveg csecsebecsét,

apró jégcsapujjaimmal olvadok

arcodon ezer téli mesében.

Nem tudok okosabban szeretni,

lángőrizetbe hullok,

ablakomon jégvirág-csokrába kötözöm

érted kilehelni kész szívem: mindig

benned szeretném felismerni a végtelent.

Legutóbbi módosítás: 2011.12.26. @ 11:21 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak