Marthi Anna : Tájkép és

 

“S feltűnik egy kép: meggyötört szemünk örök érdeme” Iszlai Zoltán

“… gyümölcsök íze is megsavanyodott a nyelveden” Kiss Anna

Kelt: 1995 Karácsony

 

 

Duzzog kietlenségbe vesző szürke terem.

Villanyoszlop sorsú magány mellett megyek.

Sötétkéken rámnéz rongyos éjnek feje,

Lépteim zörgő modorában menetelek.

 

Taposom sötétségnek tükrét,

Fák rejtett kamerái vesznek.

Dünnyögésem monológgá mentem,

Fejem nehézkes, untalan leejtem.

 

Mert sóhaj duzzasztja keblemet.

Elvetél a csönd.

Gondolat csökevénye hátra marad.

 

Testrészeim máshová vágynak.

Én nem tudom,

Várakozásom félben marad.

 

Csak nem találom helyem önmagamban.

Nincs meleg hely, ahova befussak.

Reményem szobáit mind összetapostam.

 

Sárrá rongyolt tudatom lépked,

De egyre megbotlik.

Száraz, elégő hamu szemem.

 

Esőtlen-sótlan óriás-cseppek dudorodnak kifelé.

Nem sírok s ez rosszabb.

Nyakam köré tekeredik a fájó úttalanság.

Az utca sínalázatán nyakam tört félelme jár.

Legutóbbi módosítás: 2011.12.03. @ 13:19 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak