„S feltűnik egy kép: meggyötört szemünk örök érdeme” Iszlai Zoltán
„… gyümölcsök íze is megsavanyodott a nyelveden” Kiss Anna
Kelt: 1995 Karácsony
Duzzog kietlenségbe vesző szürke terem.
Villanyoszlop sorsú magány mellett megyek.
Sötétkéken rámnéz rongyos éjnek feje,
Lépteim zörgő modorában menetelek.
Taposom sötétségnek tükrét,
Fák rejtett kamerái vesznek.
Dünnyögésem monológgá mentem,
Fejem nehézkes, untalan leejtem.
Mert sóhaj duzzasztja keblemet.
Elvetél a csönd.
Gondolat csökevénye hátra marad.
Testrészeim máshová vágynak.
Én nem tudom,
Várakozásom félben marad.
Csak nem találom helyem önmagamban.
Nincs meleg hely, ahova befussak.
Reményem szobáit mind összetapostam.
Sárrá rongyolt tudatom lépked,
De egyre megbotlik.
Száraz, elégő hamu szemem.
Esőtlen-sótlan óriás-cseppek dudorodnak kifelé.
Nem sírok s ez rosszabb.
Nyakam köré tekeredik a fájó úttalanság.
Az utca sínalázatán nyakam tört félelme jár.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.03. @ 13:19 :: Marthi Anna