A lány és a fiú este találkoztak. Zuhogott az es?, a szél orkánként süvített a kopott belvárosi házak között. Telefonon egyeztettek id?pontot, de a fiú késett. A lány otthon várta a jelentkezését. Végül másfél óra múlva telefonált, hogy a megbeszélt helyen találkozzanak. A lány siet?sen haladt az utcán, kapucniját mélyen a homlokába húzta, így védekezett a metsz?en hideg szél ellen. Az es? megállíthatatlanul kopogott, egyhangú ütemet adva lépteinek. A fiú már várta, félénken szorította meg a lány kezét, majd megkérdezte:
— Hová menjünk? Van valami ötleted? Itt szemben van egy családias hangulatú kis étterem, menjünk be oda.
Átszaladtak az úton, tócsákat kerülgetve. A fiú magas, sudár termete mellett eltörpült a lány kicsi, törékeny alakja.
Amikor beléptek az ajtón, konyhaszag és zaj fogadta ?ket, de nem tör?dtek vele. Végre meleg volt, és nem fújt a szél. A galérián találtak helyett, kis falépcs?n kellett felmenni, a fiú el?zékenyen el?re ment. Hosszú kabátja beleakadt a cip?je orrába, amit?l egy pillanatra elveszítette az egyensúlyát, és majdnem hátrazuhant, fejjel lefelé. A lány el?ször megijedt, de amikor látta, hogy nem lesz baj, fülig ér? szájjal ment a fiú után, persze vigyázva, hogy ? ne vegye észre.
Leültek egy asztalhoz, és beszélgetni kezdtek. A fiú mesélt a munkájáról, ami teljes egészében hivatása is volt, és a zenér?l szólt. Halk szavakkal, gesztusok nélkül beszélt err?l, kicsit úgy, mintha álmos lenne. A lány megállapította, hogy zárkózott, magának való m?vész, és nem is értette, miért ?t választotta a fiú. Miért nem a hasonsz?r?ek között válogat? Ezt meg is kérdezte, de érdemleges választ nem kapott. Aztán a lány mesélt a munkájáról, miközben a menekülésen járt az esze. Nem tudta, hogyan mehetne el, úgy, hogy ne bántsa meg a fiút. Lehet, hogy a fiú meglátta ezt a szemében, mert hirtelen megragadta a lány kezét. Olyan gyors volt a mozdulat, és olyan váratlan, hogy a lány szeme a csodálkozástól tágra nyílt. Er?sen szorította ápolt kezébe a lány kis kezét. Nem tudni mennyi id? telt el így, a lány egy mondat közepénél tartott, amikor a fiú épp olyan gyorsan, mint az el?bb, odahajolt, átkarolta a nyakát, és szenvedélyesen megcsókolta. Hirtelen megállt az id?, csak a fiú mozdult. Puha, érzéki szája volt. A lány zavartan nevetve bontakozott ki az ölelésb?l. Nem tudta mire vélje a történteket. Nem értette a fiút.
— Miért csókoltál meg? — kérdezte a lány.
— Mert nagyon tetszel. Gyönyör? a szemed. — kis id? múlva szedel?zködni kezdtek, de nem mertek egymásra nézni. Az utcán még mindig ítéletid? tombolt. Fázósan mentek egymás mellett. A fiú csendesen megkérdezte, mikor láthatja a lányt.
— Nem tudom — érkezett a válasz. — Majd megbeszéljük.
A lány furcsának, különcnek találta a fiút. Egy biztos, még nem volt ilyen rendhagyó randevúja azel?tt sosem.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.23. @ 06:19 :: Maretics Erika