Dombok hajlott hátán hópihe-álmok járnak,
édes mézeskalácsillat lengi be a tájat,
óvatosan lépdel felénk a szent éj,
tenyerén csillagok, homlokán b?vös fény.
Lassan lelkeink is ünnepl?be bújnak,
nem kutatja senki, mit is hoz a holnap,
lélekzetvisszafojtva lessük a csodát,
ahogy a szeretet széthinti hímporát.
Szemünk csillogását gyertyák lángjai festik,
fogjuk egymás kezét az utolsó percig,
nem várunk meglepetést, megkaptuk azt már rég,
egymás édes közelsége a legszebb ajándék.
