Alig múlt reggel hét óra és ő már hazafelé tartott. Hajnalban indultak, a reggeli római járathoz és Kiss Ádám felszabadultan, ruganyos léptekkel haladt lefelé a reptéri parkolóba vezető lépcsősoron. Két oldalt már finoman őszülő hajába beleborzolt a hűs reggeli szél, nyitott grafitszürke zakójában, a nyakán átvetett piros sállal és a lényéből áradó magabiztossággal, férfias jelenség volt.
A kiolvasott, hengerré gyűrt, reggeli újsággal kezében, fiatalos fordulattal stoppolt le a várakozó fekete Ford Fiesta előtt és miközben nézett jobbra-balra, megállapította: Kell egy nagyobb kocsi! Igaz, hogy ez a Ford Fiesta városban alig fogyaszt, de akkor is!
Egy férfinak legyen nagy autója, mondjuk egy BMW…, vagy mint itt, ez a piros Alfa Romeo 156 –os…!
Tetszett neki! Megállt, máris karjaiban érezte a kis sportkormány fogását, markában a könnyen mozdítható rövid sebváltót, lábaiban, hogy gázt ad, majd az autó kicsit megremeg…, aztán húz az a motor, mert van ereje — nem úgy, mint a Fiestának! Hát igen, a Fordnak valamivel jobb a futóműve, az Alfa viszont a kormányzás terén verhetetlen. A közvetlen áttételezésű apró volánnal félszavakkal is megérti magát az ember. Csak picit rá kell dőlni az ívre és máris fordul az autó… Persze van gyenge pontja is, a szűkös csomagtér…, de ha egyedül használja az ember? Hm…! Igaz, hogy a vezetőülés az autó sportossága ellenére nem engedhető elég mélyre, de a kormány fel-le, ki-be állításával ez egyensúlyozható…
Hiába, csak női autó ez! — járta körbe a Fiestát. — Majd jó lesz Évának! Használja egyedül, és akkor tőle függetlenül vásárolhat, intézheti a hivatalos ügyeket és fuvarozhatja vele a gyerekeket is.
Na, a római járat tán már a kifutón!
Hét óra tizenötre volt kiírva az indulás, s az három perccel múlt! — kapta fel a fejét a hajtóművek hangjára és látta is, amint az egyes terminál fölött emelkedik a Boing 737-es.
Ha minden rendben, akkor az asszonyt most nyomja bele a légnyomás a repülőgépülésbe!
Miért ne lenne rendben? Megbeszélték, hívja, ha csúszik a menetrend! — Beült az autóba, aztán egy lassú kanyarral az Alfa Romeo előtt elhaladva megint megállapította, igen, ez a típus pont megfelelő!
Felesége, Szentandrássy Éva, aki tulajdonképpen Kiss Ádámné — csak egy ideje a lánykori nevét használja azzal az indokkal, hogy a partner-cégek ezt jobban megjegyzik —, elrepült. Ismét kapott egy jól fizető megbízást a Dior cégtől, Rómában a Fiumicino repülőtér illatszer shopjában. Éva, a négy hétig tartó munkát szép feladatnak nevezte, lelkesedett: lelkes örömmel terveket készített késő éjszakáig, Ádám pedig már alig várta, hogy elmenjen, és ne zavarja őt ezzel a nagy nyüzsgéssel.
Ilyen szabadnak már régen érezte magát, még az sem zavarta, hogy rászakadt a gyerekek gondja. Nagyok már, tudják a menetrendet. Éva rászoktatta őket az önállóságra, a napi ebédet befizették, itt esznek a közeli étteremben — csak a saját munkájára és a váratlan dolgokra kell figyelnie. Az elmúlt években Éva szinte minden családdal kapcsolatos gondot levett a válláról, persze, hogy felvállalta ezt a négy hetet! Csurran-csöppen a családi kasszába és nyáron Spanyolország az útiterv! Azt azért nem hagyná ki!
Nyolc órára már otthon is volt. A gyerekek iskolában…, ő pedig mára szabadságot vett ki – elég volt neki a repülőtérből ez a két óra! — Kényelmesen elhelyezkedett, a lejátszóba behelyezte Terence Hill és Bud Spencer filmjét, zacsiban kis tökmagot tett maga mellé, lábait feltéve az asztalra könnyed délelőttöt engedélyezett magának.
Teltek a napok minden probléma nélkül, a megszokott rendben. Reggel elment dolgozni, napközben beszélt a gyerekekkel mobilon, figyelmeztette őket a tanulnivalókra, megkérdezte kérnek –e valamiben segítséget, majd kora este hazajött, vacsoráztak és minden nap beszéltek Évával skype-on — hol kora délután, hol késő este — amikor épp ráért.
Ez az autó dolog azonban nem hagyta nyugodni, Évának is megemlítette, ő meg bíztatta, nézzen körül, keressen az interneten. Hát azt tette, keresgélt a számítógépen és csakis az Alfa Romeo 156 –ok között. A harmadik hét végén lenézett az autópiacra: kalkulált…, s a végén rosszkedvűen nyomta a gázpedált hazafelé,
A mindenit, pénz kellene! — legyintett elkedvetlenedve és erről aztán eszébe jutott az összes eddigi próbálkozása, az meg nem hagyta nyugodni! Betért a közeli sörözőbe, egy kis oldódást keresve, de mivel nem volt kivel beszélgetnie, hóna alá csapott két zöldüveges Heinekent, úgy ment haza.
Mire felért addigra megjöttek a gyerekek az edzésről és ott voltak a szokásos barátok, vagy hatan! Meleg szendvicset készítettek, megették, zsivajogtak még egy ideig aztán — jókedvű harsogó röhögésekkel moziba indultak, de előtte még beszóltak Ádámnak, hogy a többiek ne hallják:
— Apa! Tízre tuti itthon vagyunk!
Amikor magára maradt, megint csak az autón és a pénzen járt az esze. Még a tévét sem volt kedve bekapcsolni, minden eszébe jutott…
*
Igen! Úgy indult, hogy tanulni kell! Élvezte az irodalmat, József Attilát szavalt, ő volt a legjobb matematikus, mindenki felnézett rá. A lányok meg egyenesen rajongtak érte, csak az az egy, az volt távolságtartó, így aztán ő kellett neki: Éva! Csinos volt, kedves, jó formájú, figyelmes, bohókás komolykodón mindig könyvvel a kezében járt, állandóan olvasott és nagyon büszke volt arra, hogy leendő párja képzi magát. Egy nyárelőn megvolt az esküvő, aztán megszülettek a gyerekek, s kevés volt az egy fizetés – akkor kezdte el hajtani magát, külön munkával, külföldi utakkal… Mindenáron sok pénzt akart keresni!
Ha bele döglök is, legalább lesz értelme! — hitette el magával még akkor is, amikor látta, alig hoz többet a családi kasszába, mintha otthon dolgozna. Éva pedig egyedül maradva a gyerekekkel — a megnövekedett gondok miatt is — határozottan kérte:
— Te kellesz nekünk, nem a pénz! Ne menj! — Mintha meg sem hallotta volna, megszállottan kereste az újabb és újabb megbízásokat egészen odáig, míg az az Irak olyan balszerencsésen nem végződött!
Addig ügyeskedett, míg őt küldték ki Irakba, Basrába, az öbölbe, egy vegyipari üzem összeállítására, arabok közé, az ötven fokba. Mintha a hajszárító legmagasabb fokozata fújta volna a homokot a sivatag felől! Nagy platós teherautón száguldott velük az őrült arab sofőr a kiépítetlen autóúton rázva, dobálva őket. Röhögtek is a kollégákkal egymáson, a törülközőből, szükségből fejükre csavart turbánon! Arcuk, bőrük napokon belül kiszáradt és sapkával, laza szövésű vászon inggel takarták testüket a Nap forró sugarai elől. Ügyelni kellett a tisztaságra, mert hát ezek az arabok nem arról híresek… és a rendszeres étkezésre, valamint arra, hogy naponta három-négy liter vizet megigyon, mert izzadt, mint a szaunában. Már két hónap után „tele volt a hócipője”
Nem embernek való vidék ez! — és szenvedett. Éva persze kitartott mellette féltette, minden nap írt, megérezve, hogy szinte sír’ tehetetlen helyzetében! Ha tudta volna, hogy nemsokára vége? Persze, ez az ő formája! Négy hónap jó kereset után kitört az öbölháború, és több lépcsőben, nagy nehezen, végül Dubain keresztül menekítette haza őket a cég, meg a Swiss Air. Csont soványan jött haza.
Ezután fogadta el az Éva által ajánlott biztos állást, s nem ment többet „nagy pénzt keresni” — külföldre! Már csak lottózott és szerencséjétől várta a csodás gazdagságot.
Miért alakult úgy, hogy kettőjük közül sikeres, a felesége lett? Megszülte a gyerekeket, mire nagyobbak lettek kiteljesedett, szerencse kísérte, komoly anyagiakat teremtett elő, ez pedig megkönnyítette az életüket. Hol van itt az igazság?
Ráadásul Éva megváltozott: már nem tudnak jókat beszélgetni, siet a dolga után, a gyerekekkel foglalkozik, vagy belemerül a munkájába. Ő pedig pihenni vágyik, könnyedén ellazulni, ne kelljen a gondokkal foglalkoznia. Olvasni nincs türelme, kirándulásokra, színházra nincs hangulata, marad a tévé, egy-egy vidám film, azon legalább jól szórakozik! Hm… Vajon így volt ez régebben is?
Éva észre sem veszi, hogy milyen elzárkózó, amikor egy könyvbe merül, verset olvas, vagy fejhallgatóval a fején zenét hallgat! Mintha szándékosan bosszantaná!
Hova tűnt a nőies formája? Egyszerű fekete ruhában, vagy nadrágban jár, kis szemfestékkel a szemén és már nem is érzi, hogy nő van mellette, csak akkor, ha a munkahelyükön véletlenül összefutnak és meglátja milyen csinos a felesége. Mintha a régi Évát látná… az alakjához simuló kiskosztüm kihajtott blúzából lágyan domborodnak elő melle kis halmai, és a rövid szoknya láthatóvá teszi tűsarkú cipős formás lábait!
Ilyenkor rögtön felpezsdül a vére, s húzná magával valami eldugott helyre, hogy csak ketten legyenek.
Mikor szűnt meg a láz, ami elkapta őket, ha egymáshoz értek, s amiből forró ölelkezések lettek, a legváratlanabb időpontokban?
Legszívesebben menekülne, máshova, más nőhöz — olyanhoz, aki még nem ismeri, akit meg kell hódítani, aki felébreszti és kielégíti vágyait. De szívesen hátat fordítana ennek a házasságban sikertelen férfiasságnak! Vajon tud még egyáltalán hódítani? Képes lenne boldoggá tenni egy nőt, egy dús idomú, igazi, szőkét;
— Egy Anita Ekberget! — röhögött fel hangosan. Aki vonaglik a karjaiban, s akitől minden férfi, férfinak érzi magát!
Mikor idáig jutott — tizenöt év után először —, rágyújtott egy cigarettára. Ma, amikor látta Évát olyan boldognak tűnt, pont, mint a régi időkben! Nőies volt és a válláról lecsúszó sárga topban, izgalmas! Talán ott felszabadult? Talán távol tőle, boldogabb? Talán van ott valaki…?
Éva nem az a típus, ő dolgozik, hisz szereti a munkáját; olvas, vagy zenét hallgat…
Á! Nem! Lehetetlen! — hessegette el magától a gondolatot.
*
Most aztán hogyan tovább? Hisz csak egymás mellett futnak, mint a párhuzamok. Világosodott meg és tudta, hogy tennie kell valamit, lépnie kell férfiasan…, de minden porcikája tiltakozott ez ellen! Pedig — mindkettőjükhöz méltó módon — meg kell beszélniük! Szereti a feleségét persze, hogy szereti…, de ahogy élnek, az számára egy leépítő különlét — egymás mellett.
Éva gépe Rómából szerdán éjjel tíz óra tíz perckor landolt a Ferihegy kettőn. Jóval előbb ért ki és állt, a repülőtér éjszakai, őszi forgatagában, egy szál rózsával, mint egy régi randevún, izgatottan.
Aki megérkezett, valóban a régi emlék volt! Egy sugárzó, kívánatos nő, szőkén lebbenő hajtincsekkel, mosolyogva, tele ajándékkal, fiatalos lendülettel — és amikor hozzá hajolt, hogy megcsókolja — kis zavarral az arcán.
A parkolóban, mielőtt beültek volna a Fiestába, a nő kissé fáradtan, de jó humorral érdeklődött:
— Na, volt időd? Kiválasztottad az Alfa Romeot?
— Á, hagyjuk! Sok mindenre volt időm, míg távol voltál, ezt is átértékeltem! — mondta Ádám. Éva pedig a szokatlan hangra felkapta a fejét. Kicsit más volt most ez a férfi! Komolyabb.
Másnap a gyerekek három napos kirándulásra mentek. Levitték őket a találkozóhelyre és mikor egyedül maradtak kissé mindketten zavarba jöttek. Rég voltak így, csak kettesben! Nem mentek haza, a budai oldalon, a Bem rakparton sétáltak, nézték a Dunát, majd Ádám javaslatára leültek a Francia Intézet teraszán, ott ebédeltek.
— Szép vagy! — mondta Ádám. — Boldognak látszol!
— Az is vagyok! — mosolygott rá Éva!
— Az maradsz velem is?
— Úgy, mint eddig!
— Az nem elég! Többre van szükségem!
— Nekem is! — válaszolt Éva komolyan.
Később sétáltak a Várban a Tóth Árpád sétányon, majd leültek egy padra és gyönyörködtek a János-hegy mögött lassan lebukó Nap fényében. Varázslat. Festő ecsetjére kínálkozó. Az égbolt tarajos felhőit egy nyugatnak tartó repülőgép csíkja osztotta ketté, aztán az égre húzott fehér vonal szétoszlott és a színek tobzódtak az égbolton. A kék és a vörös ezer színétől, a Nap erős sugaraitól káprázott a szemük. Tovább mentek a sétányon, rugdosták a lehullott faleveleket, kerülgették a barna-sárga gesztenyéket és Éva felemelt kettőt — egyiket a markába szorította lágyan, a másikat Ádámnak nyújtotta. Az átvette, s a mellvéden áthajolva messzire hajította.
A felgyulladt lámpák sárga fényköreiben az Erzsébet híd felé haladtak, csendesen kerülgetve a padokon egymásba olvadó szerelmespárokat.
Játékosan tartották az irányt a keskeny úton, mintha táncolnának…, hol a nő, hol a férfi lépett egyet hátra, hogy utat adjon a másiknak…
http://www.youtube.com/watch?v=GIgiUco6dBo&feature=channel_video_title
Legutóbbi módosítás: 2011.12.03. @ 14:00 :: Király Valéria
