Boér Péter Pál : Tisztességes ajánlat

 

 

 

A Marosai családban, hetedik napja feszültek az idegek Menyhért, aki maga területén, vállalatán belül a legjobbnak minősített szakember volt. Amíg mások rumos tea helyett, rumos rumot nyakaltak, bíbor naplementés tengerpartokon, ő a holdsugaras kettégörbítettből, szinte széttörötté hajszolta magát. Ez sem fedi a teljes valóságot, mert a munkáját – számítógépek mellett – másodpercre beosztók, fagyos mosollyal, egyre ködösebb átláthatatlanságúra feszítették normáját. Pedig már évtizedekkel elmúlt, a klasszikus értelembe vett, bizarr normarendszer, ami felszínes szigorúságnak tűnően, két-három órányi szükségszerű holt idővel is számolt. Néha épp ellenkezőleg, két-három órányi munkaidőt is alig préselt ki magából. Marosi Menyhért, szédületében, olyan hibát követett el, amiért néhány évre rács mögé is zárhatták volna. Már nem volt fiatal, de kénytelen volt a napi tizenkét órát végiggebedni. Azt sem tudta mire vélni, vajon miért nem szólnak, hiszen sok mindent megért ezekben az években. Aztán a nyolcadik napon – olyan szélcsendes viharú meghívóra -, harmadik kísérlet után, hajbókolás nélkül bekopogott, mint akinek úgy sincsen veszteni valója. Be is nyitott.

– Jöjjön Marosi – dőlt majdnem fekvő pózba Kerekes tulajdonos, aki vagy igazgatónak, vagy managernek szólíttatta magát, a főnök urat is elviselte, de tulajdonos úrnak, nem volt ajánlatos szólítani.

– Parancsoljon kérem, megérkeztem! Kapdics szólt, hogy hívatott.

– Igen Marosi, amit tönkretett, helyrehozhatatlan! Tárgyaltam néhány jéghideg jogász barátommal, ők nyolc évre saccolják az ítéletet. Kellemetlen – mondta, középre ugrott beszűkült szemekkel és a kezdeti fagyosságból mosolyra, majd szinte vigyorgásra váltva -, hat-nyolc év! Végiggondolta, mit művelt velem, Marosi?

Nem szólt. Bár soha nem fogyasztott tudatmódosítókat, mégis egészen úgy nézett ki, mint aki jól belőtte magát. Kilépett a jelenből és elfújta annak gyertyáját. Az jutott eszébe, mikor ezzel a kis nagyszájúval dolgozott egy munkapadon, ő kalapos úriember volt, ez meg egy zsugorítottan tetovált agyú, mindenki röheje. Aztán történt az a bizonyos fordulat, a nagybátyja átmenetileg politika közelbe került. A hirtelen változáskor, még röhögtek is, mikor Kerekes – fél havi fizetéséből -megvette a gyárat. Néhány évig elmosolyogtak maguk között, hogyan fogja működtetni, hiszen semmilyen önálló elképzelése sincs. Mikor az ötezer alkalmazottból négyezer-kilencszázötvenet elbocsájtott és a többit egy korábban irodának használt, görbe falú helységbe csoportosítva, ráállította a – távlatokban hosszan gondolkodva is menő – lekerekedett, fél kérdőjel bőrtömlő, cipósított változatának mikrocsipes gyártására, amely az összes celeb fejet díszített, kis híján élet és halál ura lett.

– Marosi, ha jól látom rám sem bagózik, vagy rosszul van?

– Tisztelettel figyelem! Bocsánatát kérem, tisztelt főnök úr… – “te mocsok kis senki”, gondolta magában  “huszonöt éve hozzám sem mertél szólni, örültél, ha tegezhetsz” -, rosszul méltóztatik látni, semmi baj az egészségemmel. – Ha azt találtam volna mondani, hogy megszédültem, rögvest kirúgsz muszmogó nyuszi, aki voltál.

– Nézze Marosi, hány órát tud naponta dolgozni?

– Szükségtől függ, előfordult már, hogy három napig nem mentem haza. Folyamatosan, talán tizennégyet tudnék, felelősséggel vállalni.

– Kap egy soha vissza nem térő ajánlatot! Egy teljes esztendeig, a vasárnapok kivételével, minden nap tizenhat órát dolgozik – oldja meg valahogy az étkezését – és olyan iramban, mintha besózták volna. A norma dupláját várom el magától! Tudja mit, a tripláját! Természetesen fizetést nem tudok ajánlani, csak a büntetés elengedését. Utána kvittek vagyunk, ha még szükségesnek vélem a szolgálatait, hosszabbítok, mint a sportban. Aki nem teljesít, kiesik.

Nem csukta be szemeit, de igyekezett gordonkázó kislányt vizualizálni és egy egész kamion méretű csodaakváriumot. Nem akart felordítani, hogy “te kis mocsok, mikor engem egy évre kiemeltek irodai szolgálatra, te meg szokásodhoz híven ontottad, kezed alól a selejtet. Egyszer rajtakaptak és nem úsztad meg. Igaz, akkor létezett az a munkahelyen letöltendő börtönbüntetés nevű baromság, ami tulajdonképpen kényszermunka, vagy ingyenmunka elegye volt. Pont olyan szabad voltál, mint akárki más, ugyanolyan keveset dolgoztál, vagy még kevesebbet, csak nem kaptál érte fizetést. Aztán a családod megorrolt rád és elkezdtél lopni. Ment ez egy darabig, de épp én voltam a kapuszolgálatos, mikor az az izgága portás elkapott két táskányi – egymás mellett felsorakoztatott – benzines palackkal. Részegen, a pisztolyával le akart lőni. Körbe telefonálta a vezetőséget és hiába könyörögtem érted, a füled hallatára – még a pisztoly elé is álltam -, nem volt hajlandó segíteni, pedig azt mondtam neki én, elméletileg főnöke, hogy portás úr, felhívok mindenkit, hogy tévedni méltóztatott, rosszul értelmezett, csak hagyja ezt a szerencsétlent futni, hiszen nincs miből élnie. Másnap – majdnem kézen fogva – körbejártam veled kicsitől-nagyig a vállalatot és semmilyen következménye nem lett, az akkor már két hónapja tartó, napi tizenöt liternyi benzin sikkasztásodnak”.

– Már megint úgy látom, máshol jár az esze, Marosi!

– Nem kérem, csak elgondolkodtam az ajánlaton.

– Hát ezen ne nagyon gondolkodjon! Bár nem vagyok rossz ember, mégis adok önnek tizenöt másodpercnyi mérlegelési időt. Igennel, vagy nemmel válaszoljon!

És a hajdani betiltott bronzforma, valóban elkezdte mérni az idő folyását.

– Igen vezérigazgató úr, és köszönöm a jóságát, sosem fogom elfelejteni!

Mondta darabolt érthetőséggel Menyhért.

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 751 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/