Boér Péter Pál : Megesett történet képzelt átirata

Nem dokumentumjellegű írás!

 

 

 

 

Elég rázós volt a hajóút. Bár sok mindenhez szokott emésztőrendszere, ennek ellenére nem csak szédült, de — szégyen ide, szégyen oda —, a tengeri betegség minden tünetét is produkálta.

 

Elmagyarázták neki, hogy népes fogadóbizottságra számítson, és ha nem is huszonnégy órán belül, de biztosan berobbantják a sikerzónába. Jó, jó lumpoláshoz szokott, de az még nem egyenlíti ki a számlát.

 

Lesétált horpadt kofferével a partra és egy feje felett, unottan Jávor Pál feliratú kartonlapot lengető — kalapos kövér, bizalmatlanságot gerjesztő —, cápamadár külsejű személy, amint meglátta, akkorát változott, mint egy báb hirtelen pillangóvá váláskor. Kinyílt és valahonnan három szája lett, jókora villantott fogakkal beszélte túl önmagát.

 

— Most kezdődik a karrier, művész úr! Valójában, amit eddig csinált amatőr — persze profi amatőr — kígyócsörgetés. Beledobjuk, mint egy nyulat, hogy valóban csörgesse meg azt a tekergőt. Nézze el nekünk, de véletlenül ma, az ön fogadására önként jelentkezett díszzászlóalj minden tagja, dióhéjba burkolózott. Szólította őket a malacrengető kötelesség. De mondtam már, nagyon pici türelmet kérünk! Jöjjön, van néhány elkerülhetetlen adminisztratív lépés a bevándorlási hivatal tisztjével. Majd én segítek elboldogulni.

 

Be is léptek, közben a tripla szaltós mosolyú Pál lengető, megint ormányos, méla kövérségbe tért át.

 

— Jó napot uram, ezt a szerencsétlent kellene, valami tartózkodási engedélyhez juttatni. — szólt.

 

— Ki ez a furcsaság?

 

— Magát valami filmszínésznek gondoló kis senki csupán. Idehívtuk, mert unatkoztunk. Néhány estét eldudorászik nekünk, aztán bedobjuk a nagy filmszínészek közé, ahol a statiszták statisztáinak statisztája lehet, akik megeszik uzsonnára.

 

— Nem tud angolul?

 

— Nézze, fogalmam sincs, de ha a tolmács helyzetébe kerültem, minden bizonnyal gondjai lehetnek a nyelvvel.

 

— Szóval filmszínész volt ez a… hogy is hívják?

 

— Jávor Pál…

 

— Ezt le is írhatná, diktálja betűnként!

 

A kísérő lediktálta.

 

— Ne hülyéskedjen kérem, sápadt nevet nem írunk be! Mi az a Pál, miféle név ez?

 

— Tulajdonképpen, a Paul magyar megfelelője…

 

— Milyen megfelelője?

 

— Semmi, ne idegeskedjen, van olyan nép, hogy magyar…

 

— Lassan még el is hiteti velem, pedig filmgyártás sincs máshol, csak nálunk! Gondoljon Mr. Chaplinre, ő is kénytelen volt otthagyni elmaradt szigetét, hogy valamit elérjen. Feltételezem, néma filmekben repeszthetett esetleg, ez a Clark Gable-re emlékeztető. Szóljon, hogy kérnék tőle gyorsan néhány jó kis grimaszt!

 

— Kedves Pál, legyen szíves valami kedves előadást produkálni, ennek a drága hivatalnoknak, aki teljesen elérzékenyült, amint megtudta, mekkora személy áll előtte. — halandzsázta a jellem.

 

— Kérem, természetesen. Mondjuk a…

 

És belekezdett: „Hej ripityom, ripityom-tyom-tyom…”

 

— Állj, megőrült ez az ember? Pantomim jelleggel csavargassa arcizmait, és ha képes rá egy kicsit gumiemberkedjen is!

 

— Mi a gond, hogy is hívják? – kérdezte Pál.

 

— George Kery, akarom mondani Kéri György. Elnézést, már teljesen összezavarodtam. Szöveg nélkül szeretné mérhetetlen tehetségét meghallgatni?

 

— Ilyen kérést még életemben nem hallottam! Ezen múlik valami? Nem szeretném teljesíteni!

 

— Nyakasok ezek a bevándorlásiak, nem ártana…

 

— Rendben van, akkor eltátogom egy kis mozgással, némi arcmimikával, úgy ahogy filmekben… Ám, legyen.

 

Végigtátogta a Hej ripityom, ripityom-tyom-tyom-ot.

 

— Mondja, az előbb miért nem beszélt, nem is énekelt!? Akár a süketnémák, össze-vissza hangokat kötött össze.

 

— Az magyar nyelven volt…

 

— Milyen nyelven? Ja, mondta már. Megkérhetném, hogy egy héten belül felejtse el ezt a rossz szokását!

 

— Mit?

 

— Ezt a hülyeséget, a magyar nyelvet, vagy milyet. Szeretném, ha tökéletes angolossággal beszélne, ahogy minden normális amerikai! Azért jött nem?

 

— De! Hogyne, természetesen!

 

— Mit mond Gyurikám? — kérdezte Pál.

 

— Szépen megkért, hogy szerezzek neked egy jó angol tanárt, mert a filmszakmában is érdekelt. Akad néhány vállalati részvénye. Szeretne beprotezsálni, de ahhoz egy kicsivel jobb angoltudás kellene, mint most.

 

— Valamennyire beszélem én, azt hiszem, csak egy rövid tökéletesítésre szorulok…

 

— Uram, hagyja abba ezt az elviselhetetlen nem angol beszédet, végül is miben egyeztek meg?

 

— Abban, hogy az életben nem fog többet ilyen — nem merem mondani — nyelven beszélni. Végül is, én is onnan jöttem, de már milyen régen, el is felejtettem teljesen! Azt sem tudom, honnan vettem ezeket a szavakat, a tolmácsolás lefolytatására. Amíg nem tud angolul, hallgatni fog, de hamar megtanul. Magas célokat tűzött ki, szeretne a filmiparba jutni, ami tökéletes lehetetlenség! Még a közelébe sem fog. De hát, miért törjük le, meg mi is úgy unatkozunk, szeretnénk pár este jót mulatni.

 

— Már teljesen követhetetlen… Ugye, nem azt akarja mondani, hogy az imént hallott, dallamtalan, borzasztó, nyelvtelen hangzavart akarják hallgatni?

 

— Vannak néhányan, akik beszélik az ősi nyelvet. Na, nem én, az előbb nem is tudom, hogy tolmácsoltam, de nekik ez kell. Tudja, mindent a közönségért és a közönség mi vagyunk! Még ha ilyen karácsonyfadísz színű, tarajos, kurtított bajszú is ez itt.

 

— Mit mond az emberünk, Gyurikám? — kérdezte Pál.

 

— El van ájulva tőled és alig várja, hogy az első előadásodon láthasson. Meg is hívtam hétvégére. A klubban fogsz előadni, ha nincs ellenedre.

 

— Semmi sincs ellenemre, alig várom, hogy közönség elé léphessek.

 

— Azt már, mint mondottam, ennek a hétnek a végén meg is kezded. Akár a feltartóztathatatlan vihar, úgy fogod végigszáguldani a keleti és nyugati partokat. Örökre megjegyzik a nevedet! Most egy aláírást biggyessz oda, oda meg oda. Itt a tartózkodási engedély, ma éjjel nálam alhatsz.

 

— Kedves vagy Gyuri és hol fogok lakni?

 

— Mit tudom én, majd veszel magadnak. Akarom mondani – váltott mézes-mázosra – megszervezzük, ettől ne félj!

 

— Na, mi van ezzel a komor kisemberrel – szólt a bevándorlási.

 

— Ne is törődjön vele, mi sem tesszük! Ez itt a verseny országa, ahol mindenkinek minden lehetséges, nem?

 

— Dehogyisnem!

 

— Akkor építse fel magát!

 

És ha nem is épp így, de az egyszerre beindított turbóreaktorok, minden irányú elálmosodásával tették végérvényesen tönkre, egy nemzet bálványának hátralevő életét, haláláig.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.12.23. @ 22:21 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/