Marthi Anna : Szélkirályfis mese

Lekem forgóhintájába ültem,

jókedvet stoppoltam útszélen,

kertészked? törpék sipkáját

lenget? szélben véltem azt,

óriás alszik méteres f? között.

 

Szél rángatta kés?bb ablakom,

kunyhóm is mézeskalács szívb?l,

de Jancsi-Julis nem jártak erre,

maradt földhöz koccanó sepr? –

vasorrú bába bánatom.

 

Ketrecbe löktem harsogó

rossz kedvemet szemtelen,

és csöndes pihen?re küldtem

tojásba bújt aprócska hitem.

 

Fölöttem szélkirályfi kotlik,

napszárnyú sólyom költöget,

lelkem rázkódva ébredez.

Gólyahírem kelti sz?rmeleg.

Egyszer?en túl zavaros nekem. Sok minden benne, szerteszét, a mondanivaló sehol…

 

Legutóbbi módosítás: 2011.11.17. @ 17:38 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak