Józsa Mara : Bartos Zsuzsanna

Egy kis település életében nem sűrűn fordul elő, hogy festménykiállítást rendeznek. Főleg, hogy a művész a falu lakója! *

 

 

Nemrégiben egy ilyen eseményre kaptam meghívást, nem csoda, hogy nagy izgalommal készültem.

Még az ünnepi megnyitó előtt körbejártam a teremben – meglepetésemnél csak örömöm volt nagyobb.

Hogy miért? Az alábbi beszélgetés erről szól.

 

 

J.M.: Kedves Zsuzsa, mondj néhány mondatot magadról!

 

B.Zs: Budapesten születtem 54 éve. Kiterjedt családom sok tagja szereti a művészeteket, többen művelik is, hol tollal (Bartos Aranka író-költő), hol ecsettel (Bartos Endre festőművész, Makray János festőművész), hol faragókéssel (Hering Mátyás kisplasztikai fafaragó), hol hangszálakkal (Bartos család több tagja). Felsőszentivánon 10 éve élek egy csendes, diófa uralta kertes házban.

Két és fél éve boldog nagymama vagyok, de szomorú is egyben, mert nagyon messze élnek a fiamék tőlem, ezért csak ritkán (évente mindössze kétszer-háromszor) találkozhatunk.

 

 J.M.: Mióta festesz? Tanultad?

 

 B.Zs.: Körülbelül négy éve festek, nem tanultam, nem tanítottak, semmilyen instrukciót nem kaptam, annak ellenére sem, hogy mindkét nagybátyám (anyai és apai) festenek.

 

J.M.: Miért érezted úgy, hogy festened kell?

 

B.Zs.: Egyszer Edmund Hillarit megkérdezték, hogy miért mászik hegyet, mire ő azt válaszolta, azért mert ott van. Én azért festek, mert van mit. Azt a gyönyörűséget, ami körülvesz bennünket, egyszerűen vétek lenne nem megörökíteni.

 

J.M.: Mi inspirál?

 

B.Zs.: A szépség megörökítése és a félelem, miszerint lehet, hogy nem látok örökké…

 

J.M.: Ha már szóba hoztad… A megnyitó egyik szép momentuma volt egy erről szóló vers, melyet Kasza Béla költő írt hozzád-rólad:

 

 

DIOPTRIÁK SZEMSZÖGÉBŐL

 

Ajánlom Bartos Zsuzsanna festőművésznek

 

 

A vászonhoz bújik, közelre hajol,

erőlteti szemét, míg ecsetje rajzol.

Vaksi a világ is, nem veszi észre,

homályból születnek képei a fényre.

Élesen, tisztán ő sohasem látott,

mégis több szépséget, mint sokan mások.

Virágban dallamot, viharban békét,

a lánctalan hit gyönyörű reményét.

Felhőkbe festi, sokszínű vizekbe,

megpofozott szívét mártja a színekbe.

Lefesti vízpartos örömét a fáknak,

s a szabadon szárnyaló madaras vágyat.

Ártéri szellő szabadság-táncát,

vulkáni horizont balatoni báját,

napkorong lenyugvó, vöröslő varázsát,

csendesded végtelen fecskefű magányát.

 

 

J.M.: Mindennek függvényében milyen az alkotási folyamat? Könnyedén alkotsz, vagy vannak küzdelmek? Hogyan készül egy festmény? Gondolok itt arra is, hogy megtervezed-e fejben, látod-e magad előtt a képet, mikor még hozzá sem kezdtél?

 

B.Zs.: Ez relatív; van, amivel 3 óra alatt elkészülök, van, amelyik képemet egy hétig, vagy akár több hétig festek, van, amit soha nem tudok készre festeni.

A kérdés másik fele is relatív, hiszen van, amelyiket könnyedén, dalolva megfestek, szinte suhan az ecset a vásznon, máskor meg igenis meg kell küzdenem érte, megszenvedek vele.

A kérdés harmadik részére az a válaszom, hogy némelyik képet megtervezem fejben, majd megfestem, és van, hogy magam előtt látom a képet és megfestem; és előfordul, hogy amit álmomban látok, ébredés után emlékezetből lefestem. Olyan is előfordult már, hogy a telefonba elmondott vers hallatán született meg a kép, hallgatás közben rajzoltam, amit később megfestettem.

 

J.M.: Leginkább tájakat láttunk a kiállításon, tájat és madarakat, egyetlen „emberes” kép volt csupán. Ennek a ténynek van-e üzenete, vagy csak egységes anyagot akartál kirakni?

 

B.Zs.: Valóban kevés alakot festek, mert a természet szépségeit van indíttatásom megörökíteni.

 

J.M.: A blogodon sok képhez tartozik vers is. Mesélnél erről? Hogyan indult? S melyik születik előbb, a vers vagy a kép?

 

B.Zs.: A képeimhez azért vannak versek, mert a költő barátomnak tetszenek a festményeim, őt ihleti írásra a kép, és előfordul, hogy nekem megtetszik egy-egy verse, ezért megfestem.

 

J.M.: Gondolom, minden képnek története van, említenél a nevezetesebbekből egyet-kettőt?

 

B.Zs.: Sok képnek van története, mondhatnám mindegyiknek, pl. a “Strázsa a Móric-parton” című képemnek az a története, hogy az egyik szeretett kirándulóhelyemen a Gemenci-erdőben minden évszakban meggyönyörködtetett egy a parton álló fenségesen gyönyörű és méltóságos fa, aki mindig más arcát mutatta, elbűvölt a látványa, meg kellett örökítenem. Meg is festettem őt mind a négy évszakban. Szerencsére, mert azóta kidőlt, és most híd a folyócska fölött.

A “Szabadság érintése” szintén egyik kedves kirándulóhelyemen, Csobáncon készült. Ebben a képben az az érdekes, hogy miután elkészült, egy barátunk felfedezett benne egy fekvő női alakot, amit én nem tudatosan festettem.

 

J.M.: Van-e kedvenc képed?

 

B.Zs.: Szinte minden képem a kedvencem, hol festés közben, hol később válik azzá. Hogy miért? Vagy a témája, vagy a színei vagy a szeretett hely miatt.

 

J.M.: Hol láthatók az alkotásaid? Volt ezt megelőzően kiállításod? Ez most hogyan jött létre?

 

B.Zs.: Az otthonomon kívül rokonoknál, ismerősöknél, ritkán a vevőknél láthatók a festményeim. Ez volt az első kiállításom. Egy – a képeimért rajongó – falubeli ösztönzött a kiállításra és irányított az illetékes felé.

 

J.M.: Terveid? Van-e dédelgetett témád, amit eddig valamiért nem festettél meg?

 

B.Zs.: Rengeteg tervem van, amit reményeim szerint meg is fogok festeni.

 

J.M.: Mégis, mi a legközelebbi?

 

B.Zs.: A terveimben szerepelnek a kicsit elhanyagolt, de nagyon szeretett Gemenci-erdő, a Duna és még rengeteg szépség megfestése. Szinte mindent vászonra szeretnék varázsolni, ha az időm engedi, inkább a sorrend a kérdéses.

 

J.M.: Elmesélnéd, hogy a „Viszlát” című alkotásod, melyet első látásra a szívembe zártam, milyen alkalomból született?

 

B.Zs.: A “Viszlát” szeretett költő nagynénémnek készült ajándékba. A daru az egyik kedvenc madara. Ennek a képnek több jelentése is van, szomorú és humoros is. Szomorú azért, mert a daru vándormadár, de ez a példány nem tudott a társaival menni, itthon maradt, el kellett búcsúznia tőlük. A humor az itthon maradás miértjére utal, miszerint úgy meghízott, hogy nem tud fel- és elrepülni.

 

J.M.: A képek előtt elhaladva, ezt leírtam a Vendégkönyvbe is, egyrészt a látványtól mind szélesebb lett a mosolyom, ugyanakkor a lelkem is mind szélesebbre tárult lelked felé. Tapasztalod-e, hogy az emberek megváltoznak irányodban, ha megismerik a képeidet, mert általuk a lelkedbe látnak?

 

B.Zs.: Még nem tapasztaltam semmilyen változást az emberek velem való viselkedésében, hiszen csak egy nap telt el a kiállítás óta, sőt azóta csak pár emberrel találkoztam, akik ott voltak a kiállításon, de – remélem -, ami késik, nem múlik!

 

 

Ebben biztos vagyok!

S közben, míg ezen interjúval dolgoztam, eszembe jutott valami. Egy időben Bartos Aranka otthonában tartottuk az irodalmi összejöveteleket, s egyik alkalommal finom almás süteménnyel kínált minket. Zsuzsika sütötte – mondta.

Bartos Zsuzsanna, akiről akkor még nem tudtam, hogy fest…

Ahogyan azt sem, hogy abban a miliőben volt már egy kiállítása, amolyan rendhagyó, melyről ez a beszámoló jelent meg a Művészet és Barátai 2010 május-júniusi számában Rendhagyó tárlat címmel:

„Baján, Bartos Endre festőművész (1930- 2006) egykori otthonában unokahúgának, Bartos Zsuzsannának nyílt kiállítása. A kedves hangulatú kiállítás igen csak rendhagyó volt, ugyanis Bartos Zsuzsa szó szerinti értelemben is a szívvel festők köréhez tartozik. Egyik szemére egyáltalán nem lát, a másikkal pedig 30 dioptriás szemüveg segítségével alig valamit. Festészetet nem tanult, közel az ötvenhez jött el az a pillanat, amikor úgy érezte, hogy ecsetet kell kezébe vennie. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal készíti természetképeit, ezen belül is a balatoni tájba szerelmes. 

A tárlatnyitón bevezető és méltatás helyett – a főleg versírók köréből verbuválódott közönség – e sorok írójának költeményeit hallgatta, melyeket az alkotó festményei ihlettek. A jelenlévők kézbe vehették az alkotásokat és fényképezkedtek velük – ez sem nevezhető szokványosnak. A vendéglátás sem volt mindennapi. Enyhén csípős, mézzel ízesített paradicsomlevessel kínálták a vendégeket. – Kasza Béla”

 

 

 Az illusztráció: Bartos Zsuzsanna: Kék eső

 

 

Legutóbb szerkesztette - Józsa Mara
Szerző Józsa Mara 110 Írás
Nagy változások közepén vagyok - az írás ad erőt, az íráshoz pedig a zene.