Bereczki Gizella - Libra : Boldogságkeresők

*

A hajnali derengésben egy autó körvonalait fedezte fel.

— A fene esne beléjük! — morgott. — Ezek vagy tolvajok, vagy titkos szeretők. Az egyik veszélyes, a másik kínos. A tetten ért tolvajt nyugtatni kell, mert a keze ügyében van egy eszköz, amit félelmében használhat. A szerelmespár mellett pedig szenvtelen arccal elsétálni, mintha észre sem venné a riadtan szétrebbenő testeket. Még így is vaksági esküt kizsarolva próbálják megvesztegetni a bűnösök —, de csak legyint és: — Érezzék jól magukat! — köszönéssel továbbáll. Semmi köze hozzá, mindenki úgy boldogul, ahogy tud.

Mozdulatlanság ölelte a félreeső földút fáitól takarásban álló kocsit. Puskáját erősen megmarkolta, önfeledten futkosó kutyáját:

— Lábhoz! — vezényszóval maga mellé intette.

A határt kémlelte árnyak után kutatva, de a fák és a bokrok sziluettjén kívül nem észlelt semmi szokatlant. A madarak még köszörülték torkukat. A szeptemberi meleg nappalokat követő, hűvös éjszakák elvették kedvüket a korai nótától. Közeledtek. A kutya testtartása megváltozott. Füleit hegyezte, farkát vízszintesen, mereven tartva, szemét a járműre szegezte. Megállt. Az erdész egy lépéssel mögötte, az ebre összpontosított. Hosszú évek határjárásai, kalandjai bizonyították, vakon bízhat érzékeiben. Vagány mellé ért, az felnézett rá.

— No, mi lesz, öregem?  

De társa lelapította füleit, kissé összehúzta magát. Ilyet még nem tapasztalt. Már csak néhány lépés választotta el az ezüstszínű Toyotától. Vagány nem moccant.

— Ez azt jelenti, magamra hagysz? — lepődött meg. Az állat különös tekintete bizonytalanságot tükrözött. Kibiztosította fegyverét, a vezető felőli ajtóhoz lépett.

Nem sokszor félt életében, de most az érzés mellkasára nehezedett.

Már látnia kell, akárki ül is benne. A néma mozdulatlanság fenyegetőbb, mintha ordítva rontanának rá.

Várt, hátha elaludtak.

A világosodó égbolt felfedte az utasteret. A kormányra dőlt alak neme kivehetetlen.

Ez nem fog támadni — vagy elszenderedett, vagy rosszul van.

A zárra tette kezét — még egyszer a kutyára sandított.

— Mi van ezzel? Mintha remegne. — Egy lépést hátrált a kocsi ajtótól.

Még egyszer lehajolt, megkocogtatta az ablakot, figyelte a reakciót. Semmi.

Körbenézett, nem áll-e lesben valaki, nem csapda-e.

Aztán felrántotta a Toyota ajtaját.

Behajolt, majd ugyanazzal a lendülettel ki is hátrált, egyensúlyát veszítve huppant a földre, a puskája kiesett a kezéből.

A nő csodálkozásba merevedett tekintetétől megborzongott. Erre már Vagány is ott termett, és szűkölése kísértetiessé tette a pillanatot.

Sok kilőtt állattal nézett már farkasszemet, de elvonatkoztatta a haláltól. A vadászatot szükségszerű szelekciónak tartotta, a természet egyensúlya érdekében. De ez az üveges szem!

Gyorsan felpattant, pironkodva ügyetlenségén. Reszkető kézzel nyúlt, mint a filmekben látta, a nyaki ütőérhez. Verejték ült ki homlokára. Előkotorta mobilját és hívta a 107-et.

 

 

*  *  *  *  *

 

A Hársfa utca ébredező házai egymás után nyitogatták szemüket. A külvárosiak hétvégeken, mint a kiállítás látogatók, sétáltak erre, irigykedve vizslatták a szebbnél szebb portákat. Az „úri negyed” — ahogy elnevezték — építészeti és kertészeti remekekkel büszkélkedett, lakói között megkerültek volt trösztigazgatók, levitézlett vagy nyugdíjazott városi elöljárók, képviselők, éttermeket, kocsmákat, butikokat birtokló és bérbeadó üzletemberek, autókereskedők és csempészek.

Annuska tolókocsijába átülve az ablakhoz gurult. Csak egy autó állt a kocsibejárón, a vejéé.

A lánya ma éjjel sem jött haza. Szorítást érzett mellkasában, sietve nyúlt gyógyszereiért.

Meddig tűr még ez a szerencsétlen? — robbantak fejében a gondolatok. Két éve nem bír Katival. Egyre kevesebbet segít az üzletben, napokra eltűnik azzal az indokkal, hogy körömépítő továbbképzésre megy Pestre.

— Továbbképzés a nyavalyát! Palija van, azt beszélik, valami fiatal kölyök. Vagyis Katihoz képest kölyök.

Amikor vejét faggatta, az leintette:

— Ezt majd ők elrendezik egymás között, anyuka ne szóljon bele.

Ne szóljon bele! Könnyű azt mondani! Nem erre nevelte egyetlen szépséges lányát.

A sors szépséges gyermekéért cserébe elvette egészségét. Szülés után deréktól lefelé lebénult.

Már majdnem negyven évesen esett teherbe, reménytelen próbálkozások hosszú sora után.

Épp emiatt támogatta a lányánál huszonkét évvel idősebb, biztos háttérrel rendelkező udvarlót. János a város egyik legnagyobb szállítási vállalatának vezéreként, befolyásos, jó elvtárs hírében állt. Gyorsan lecsapott a céghez felvételt nyert, feltűnő szépséggel és jó szívvel is megáldott Katikára. A vetélytársak mellett, fiatal életkorukon kívül más érv nem szólt, üres zsebük láthatóan nem tudta fedezni a kiszemelt ifjú hölgy már akkor is megmutatkozó igényeit.

— Mi lett ezzel a lánnyal? Miféle ördög szállta meg, hogy nem nézi sem az odaadó, szerelmes férjét, sem a kamaszodó lányát, sem engem.

Tolókocsiját a konyhába irányította, nekilátott a reggeli készítéséhez. A vállalat pénzén és munkásai erejéből felépült kétszáz négyzetméteres, tágas ház konyhájában remekül elboldogult, csak az alapanyagokat kérte beszerezni, és alkotott.

Unokája születése után nem is tudott ellenállni Katinkája a finomságoknak, s bizony a rajta maradt tizenöt kilót még a pajzsmirigy túlműködése is gyarapította.

Férje a legjobb orvosokhoz hordta a fővárosba, de gyógyulása után a legvadabb és legdrágább fogyókúrás csodaszerek sem bizonyultak hatékonynak mindaddig, amíg a reformkonyha receptjeire át nem tértek.

Eleinte a család minden tagja szenvedett a kalóriaszegény, zöldségekben gazdag ételektől, de egyedül ezek bizonyultak hatékonynak a kívánt régi súly és alak eléréséhez — s szolidaritásuk eredménye jobb közérzet és kevesebb gyógyszer lett.

No, igen! Itt kezdődött minden!

Valamelyik barátnő bogarat tett a lánya fülébe, hogy nem elég fogyni, de a rugalmas bőrhöz edzeni is kell. Edzeni! Az régen csak a férfiak hóbortja volt. Nőnek edzeni! Micsoda hülyeség. Ott aztán személyi edzőt fogadott és alig tudott kimászni a kocsiból, amikor hazajött, úgy fájt mindene. Egy nőn legyen mit fogni – vallják a férfiak, de a csont-sovány modelleket tapsolják a kifutókon. A veje telten is imádta a feleségét, Isten ajándékának tekintette, hogy reggelente egy babaarcú nő mellett ébred, aki kócosan és álomtól duzzadt szemekkel is gyönyörű.

Első feleségétől sem haraggal vált el, bár ügyvédje nélkül képtelen lett volna rávenni erre a lépésre. Magda asszony verte az asztalt: Őt nem lehet egy csitri miatt csak úgy félredobni.

De miután látta, ha nagyon vergődik, ebből rosszul jöhet ki, egy év vita után igen méltányos „végkielégítéssel” és egy szép garzonnal, kisfiával kilépett János életéből.

A bíróság patinás kapujában azért odasúgta frissen szabadult férjének:

— Meg fogod te még ezt bánni ezerszer! — s fejével a túloldalon várakozó Kata felé bökött. — Mire ő érett nő lesz, akkora te egy löttyedt pöcsű öregember.

Volt neje szavai mellbe vágták, eszébe sem jutott eddig számolgatni, olyan eufórikus boldogságba ringatta a húsz év után újra előtörő érzés, a Szerelem. A fürdőszoba tükörben reggelente elégedetten méregette magát, egy negyvenéves, jó kiállású férfivel nézett farkasszemet, aki megérdemli ezt a hamvas, finom lelkű nőt.

Az ex Czinegéné még két puszit lehelt Jánosa arcára, s kiélvezve lesújtó szavainak hatását, könnyedséget színlelve tovalibbent.

Hosszú évekig eszébe sem jutott ez a jelenet. Kata hagyta magát szeretni, kényeztetni.

Hálásan köszönte a külföldi utakat, ajándékokat, az épülő ház tervei kívánsága szerint módosultak, s úgy dorombolta körbe őt és béna édesanyját, mint kóbor macska a simogató kezeket. A kislányuk még szorosabbra fűzte kapcsolatukat, láthatóan élvezte az apróság fejlődését, férje figyelmességét, szerelmét, édesanyja háztartásvezetését.

A betegségéig.

Isten bizonyosan figyel, és ha túl nagy boldogságot lát, próbára teszi azt.

Kata szembesült esendőségével, betegségéből ugyan kilábalt, de megriadt a gyógyszerek mellékhatásának köszönhető eltorzult testétől. Gondolataiba fúrta magát az élet és a fiatalság végessége.

Fordult a kocka. Eddig barátnői őt irigyelték jó partija miatt, most benne bujkált ez a számára idegen érzés. A barátnői kör tagjai továbbtanultak, közben buliztak, ismerkedtek, hozzá képest pezsgő és izgalmas életet éltek.

Bíztatásukra lépett be egy hideg őszi reggel a felkapott edzőterem ajtaján, annyi gátlással és félelemmel, hogy az öltöző legtávolabbi csücskében is kíváncsi szemek kereszttüzét érezte hátában. Tévedett. Barátságos, épp olyan, vagy hasonló problémákkal küszködő nők bújtak tréningruháikba, és irány a „gépterem”.

Személyi edzője, Béla nagyon értette a dolgát, komplex test- és étrendprogrammal irányította vendége átváltozását. A fiatal szervezet gyorsan reagált, hétről-hétre látványos, centikben mérhető javulást tapasztalt magán Kata, így nem kellett bíztatni. Súlyos tízezreket fizetett Bélának, a masszőrnek, a diabetikusnak.

Otthon repkedett — ha izomláza engedte —, körbecsókolta férjét, kislányát, anyját, újra szépnek érezte magát. Mindenki megnyugodott.

A trendi edzőteremben Kristóf gyakorlottan mérte fel a hölgyek anyagi helyzetét. Az üvegezett helyiségből látta, ki, milyen autóval érkezik vagy távozik.

Szakkönyvekből és az internet mérhetetlenül gazdag példatárából képezte magát, mit élnek át lelkileg a meghízott, hajdani fényüket vesztett nők, s mire képesek és kaphatók, ha vették a bátorságot és a legváltozatosabb testi gyötrelmeket vállalva, szeretnének újjászületni.

Katát két hónapja figyelte, de közeledni itt nem tudott.  Béla kiismerte, és alig várta az alkalmat, hogy kitiltassa egy kiadós verés kíséretében.

Tudta, „áldozatai” a tréner veszteségei is, hisz a rászedett, szégyenkező hölgyek ide többé be nem tették a lábukat.

Kristófnak Kata sem tudott ellenállni. A vonzó fiatal férfi segítette elkapni az esernyőjét, amikor egy kemény edzés után a vihar kicsavarta kezéből.

Megbabonázva nézett szemébe. Azokba a sötét, varázslatosan szép szemekbe. Illata érintette meg először, majd a szép ívű, húsos szájáról nem tudta levenni tekintetét. Az ernyő szűkös menedéke testközeli élményt nyújtott, megremegett a térde. A férfi távolságtartó udvariassága még jobban megzavarta.

Köszönte a segítséget és gyorsan beült a kocsijába.

Ettől kezdve zavarttá és szórakozottá vált a konditeremhez érve. Szemével akaratlanul is Kristófot kereste. Egyre gyakrabban futottak össze „véletlenül” az öltözők előtt, a bejáratnál. Sőt autóik is valahogy egymás mellé kerültek a parkolóban. Rendre kiejtette a kezében lévő kulcsot, telefont, táskát a férfi közelében. Értetlenül figyelte önmagát.

Kristóf épp ellenkezőleg. Nyugodtan, türelmesen, magabiztosan segédkezett Kata ilyen eseteinél, ő tudta, mi zajlik a lelkében. Kivárt, mint vadász a nagy zsákmány reményében. Élvezte a játékot, komolyan megkedvelte ezt a szép és bájos nőt.

Úgy vélte, Isten őt küldte a hasonló helyzetbe csúszott hölgyek örömforrásaként, s egyáltalán nem etikátlan, ha ezért cserébe „segítenek” életszínvonala, ezáltal vonzó teste és kifinomult ízlése szinten tartásában.

A szegényes kis szülőfaluból időben elmenekült, iskolai tanulmányaira hivatkozva. A nagyvárosi életet hamar kiismerte. Csóró fiatalként mindennel üzletelt, amiből pénzt látott: ital, cigi, drog.

Ebben a körben talált barátokra is. Jó kiállása, ártatlan arca, megnyerő modora tetszett a haveroknak. Egyre több és jobb feladatot bíztak rá, amihez kapott tőlük egy vagány Ford-ot, s megtanították a kellemes pénzszerzés módozataira. Nem érdekelték a veszélyek, erkölcsi korlátait kitágította. Nem akart mást, csak jól élni. Annyian tehették meg ezt érdemtelenül, ő még meg is „dolgozik” érte, akkor miért ne venné el, amit a sors kínál? 

Hihető filozófiája darabokra tört apja éles, sokat látott szeme kereszttüzében. Józan paraszti eszének felfoghatatlan volt fia gyors meggazdagodása, gyanúsan hallgatta a fésült szerencsetörténetet, míg felesége csapdosta a tenyerét örömében és csókolgatta az ő ügyes, eszes gyermekét.

A látogatások megritkultak. A vasárnap déli harangszóra beeső, majd a gyöngyöző húsleveles bekanalazása után azonnal visszainduló fiút lelkiismerete ilyenkor meggyötörte. Ismerte becsületes szülei elveit és értékítéletét, apja szúrós tekintete úgy hatolt gondolatai legmélyébe, mint a lézersugár.

Alig várta, hogy amint kifordult a jól ismert hepehupás bekötőútról a város irányába, agya kisöpörje a nézetei szerinti negatív impulzusokat és a soros teendőkre hangolódjon.

Nem hibázhatott. Adolfnál nem. Keskeny száját összeszorítva, démoni arccal sziszegte, ha a kidolgozott tervektől eltért vagy többet kockáztatott a kelleténél:

— Ha lesittelnek miattad, meghalsz! Nincs a Földön az a lyuk, ahová elbújhatsz!

Ilyenkor verejtékcseppek gyöngyöztek a tarkóján. Szerencsére csak ott. Egyébként sem akart kiszállni. Élvezte a jólétet, s azt a változatos eszköztárat, mellyel a kiszemelt nőket behálózta, majd ilyen-olyan hihető mesével tetemes összegeket csikart ki tőlük, még attól sem riadt vissza, hogy a házukra jelzálogot vállalva jussanak hozzá. Miután a „befektetett” és majdan óriási profitot hozó pénzekből futotta a luxus utakra, az „áldozatoknak” meg sem fordult a fejében, hogy mindezt ők maguk finanszírozzák. 

Kristóf méltán tarthatott igényt a „csábítás mestere” címre, s így a virágzó drogkereskedelem mellett minden percet kihasznált az élet élvezetére.

Gondot csak az jelentett, ha a rendőrség szimatolása miatt tovább kellett állniuk. Mindenhol a nyomukra bukkantak. A környező országokban a „piac” kiépítése után forró lett talpuk alatt a talaj, s azt is tudták, hogy a nemzetközi rendőri összmunka nem kedvez a jelenlegi állomáshelynek sem. Startra készen állt a „cég”, felszerelkezve hamis útlevelekkel a tulajdonosai és alkalmazottai részére.

Kata erről semmit sem tudott. Olyan érzéki kábulatban élt az utóbbi időben, hogy nem is gyanakodott, pedig a nevén lévő hatalmas házra a bankok már nem, csak az uzsorások adtak kölcsönt. Mivel Kristóf ügyesen, zugügyvédjével lepapírozva minden átvett millióról átvételi igazolást írt, vakon bízott a férfiban. (Igaz a nevezett dokumentumokat óvatosságból magánál tartotta, nehogy Kata férje rábukkanjon, de a fiók kulcsából Katának is csináltatott — ha vele valami történne.)

Szerelmes lett. Életében először. Tiszta és naiv érzelmeit nem tudta leplezni, teste ébredésében gyermeki mohóság fogta el, fürdött a váratlanul kapott eddig meg nem élt szenvedélyben. Mivel Kristóf is egyetlen javára írandó tény beleszeretett kicsit az „elcsábítottakba”, feledhetetlen közös utazások, nyaralások, vacsorák, fogadások, pesti átmulatott éjszakák, meghitt pillanatok fokozták e sebezhető nő éber álmát.

Nem tudta, és nem is akarta becsapni férjét, őszintén feltárta viszonyát, de legnagyobb meglepetésére János nem szándékozott elválni.

Ő már tudta, hogy Katának hamarosan szüksége lesz a vállaira. Befolyásos barátait ráállította a „lovagra”, s kiderült, nyomoznak utána.

Egyik előző „áldozata” feljelentést tett a kicsalt milliók miatt, s mivel nagy tekintélyű férj állt a háta mögött, a rendőrség nagy erőkkel repült rá az ügyre. A másik megélhetési forrás is kiderült, de a banda felgöngyölítéséhez még idő kellett.

János, a rózsaszín hályog leműtésére Kata régi jó barátnőjét, Hildát kérte fel, aki a rendőrségen dolgozott. Örömmel találkozott az egykori legjobb barátnőjével, aki eddig Pesten, a Rendőrtiszti Főiskolán tanult, s most szülővárosában pályázott és kapott meg egy állást. Boldogan duruzsoltak egy szép kora őszi délután a város illusztris teaházában. Az eltelt évek minden fontos eseményét kibeszélték, de Kata hallgatott az új szerelméről. Hilda okosan, pusztán munkája érdekességét ecsetelve, előadta egy szélhámos történetét, annak módszereit.

A hatás nem maradt el. Kata lefehéredett, tengerkék szemei kikerekedtek, s bár név nem hangzott el, a gyomrát összerántotta a kétség. De nem szólt. Névjegykártyát cseréltek és megegyeztek egy következő teadélutánban egy hét múlva.

Kata szinte önkívületi állapotban ért haza. Szerencsére a lánya iskolában, a férje az üzletben, anyja a konyhában, senki nem zavarta a hallottak újraértelmezésében. A bizonytalanság úgy fészkelte bele magát a lelkébe, mint a kotlós a kasba: forgolódott, ide ült, oda ült, de ott maradt. Hilda minden szava illeszthető volt az ő történetébe, hiába kereste az ellenérveket, nem találta. Csak a szerelemben hitt. Azt nem lehet megjátszani — vélte.

Bizonyosságot kell szereznem! — Ugrott fel és hívta Kristófot. Kicsengett, hosszan, sokáig.

Nem vette fel. Az agya lázasan dolgozott. Próbált visszaemlékezni a legutóbbi találkozásukra. Mit is mondott ez a drága? — Igen. Azt, hogy üzleti útra megy néhány napra Romániába.

Tehát a közös lakásba felmehet anélkül, hogy magyarázkodnia kellene. A fiók. Igen, a szerződések. És a fotók, amiket a közös utakon készítettek. Hiszen azok igazolják Kristóf ártatlanságát. Ha bűnös lenne, nem tartaná elérhető helyen.

Már sötétedett mire odaért. Reszketett a keze, a kulcs nehezen engedelmeskedett.

Ismerte a járást, egyenesen a szobába rohant, az asztalhoz. A fiók zárva.

— Na, ugye! — megkönnyebbült.

Előhalászta táskájából a saját fiókkulcsát.

A dossziék és a fotóalbumok ott hevertek. Boldogan a székre rogyott.

— Drága, drága, ne haragudj! Tudtam, hogy te nem lehetsz ilyen. A szív nem csaphat be ennyire egy embert – örvendezett, majd benyúlt a kölcsönszerződésekért.

A szeme elhomályosult. Az irattartó üresen tátongott. Kidobálta az összes fényképalbumot. Őrült erővel lapozni kezdte, de sehol egy fénykép. Egyetlen egy sem.

Erős hányinger tört rá, alig ért be a fürdőszobába. A letakarított toalett polcra lett figyelmes.

Sejtése beigazolódott. A szekrényekben a saját köntösén és néhány ruháján kívül mást nem talált.

Hirtelen kétségbeesve, kótyagosan, mintha valami roppant mélységbe zuhant volna, fuldokló zokogásban tört ki.

Egyre ott kavarogtak a fejében a lázas gondolatok: Kristóf, az eladósított ház, a kislánya, János, a béna édesanyja. Mit tett? Mindennek vége.

Újra nyomta a jól ismert gombot. Ha felveszi, biztos meg tudja magyarázni. Visszajön, és a helyére kerül minden. De csak az üzenetrögzítő kapcsolt be.

Hasztalan erőlködött, újból megeredtek könnyei. Szégyellte magát. A sok kósza érzésből, mely bensőjében kavargott, nem ösztökélte más, csak hogy magyarázatot kapjon.

A sokadik hívásra sem jött válasz.

Bűntelen lelkében hatalmas pusztítást vitt véghez ez az árulás. Az elme örvénylő őrületéből nehezen tudott kigázolni.

Vakon nyargalt a kocsijához, minél távolabb ettől az átkozott helytől.

Forró látomások üldözték: Kristóf gúnyos arca János szomorú szemében, az anyja, aki szorosan öleli unokáját.

Nem tudta hol jár, csak nyomta a gázt. A Hold előbújt, fehér fénysáv fürösztötte a föld-utat, ahová hirtelen ötlettől vezérelve befordult. Leállította a motort. Mérhetetlen kimerültséget érzett. Görcsösen szorította mobilját. Semmi.

Vége, minden elveszett! suttogta.

Zsebkendőt keresett. Eszébe jutott táskája belső zsebe, ahová elrejtett néhány közös fotót – Kristóf tudta nélkül. Nehezen mozdult a cipzár. Miközben erőlködött, keze beleütközött egy dobozba. Az altató, az anyjának váltott ki ma délelőtt…  

 

  

 

Legutóbb szerkesztette - Bereczki Gizella - Libra
Szerző Bereczki Gizella - Libra 79 Írás
Bereczki Gizella a nevem, Debrecen a legkedvesebb tartózkodási helyem. "Mindenevő" vagyok, ha irodalomról van szó. Magam is szivesen írogatok, főként hangulatok ihletnek meg. Hiszek Gárdonyi Géza szavaiban: "Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben."