Mudra Csaba : Kietlenné élsz

 

Átnéz lombján a kés?i nyár,
s csak hullnak
a szirmok, levelek,
apró, pihe magok.
Kezed tartanád még,
de már nincs tovább.

Illatok szállnak,
elárvulnak a ligetek,
kés?, hogy virágot bonts,
de tudom,
te megteszed…

Száraz a föld,
küzdeni kell,
a holnapra gondolj,
ha majd illatod egyedüli lesz
ebben a haldokló tájban.
Szemem felfedezi szépséged
a feslett határban,
talán le is téplek,
mert tudom, j? majd a fagy világa.
Megmentem szépséged,
nem hagylak a fagyott balladának…
Dúdolom a nyár végét,
nyárfalevélen érzem,
zörög, nem susog.
Ez már a leköszönésed.
Feketéllik a határ,
barnul a megpihent rét …

Illatod száll,
szíved sosem kopár,
képzelem milyen lesz a tavasz.
Siratom  a látványt,
– itt már semmi vigasz-… 

 

Legutóbb szerkesztette - Mudra Csaba
Szerző Mudra Csaba 100 Írás
Sziasztok.. Csak leírom magam. Néha pedig, kiírom magamból, magam.