Bakkné Szentesi Csilla : Hullafoltos sorok…

Poligráf *

I.  Topis Polisz…

…avagy ismét nyomoz az Agy…

 

 

 

Columbo áll, homlokán égi jellel,

körötte számolnak sok-sok bűnös rejtjelt.

 

Győrött ballonja őrzi kihűlt szivarja csendjét,

nem nélkülözné, legyen akármilyen díszvendég.

 

„- Az állás adott – szólt -, jelenleg ténynek nevezhetjük.

E hullafoltot most sem a zsebünkre illesztjük,

mert nyilvánvaló, női harisnyától származik.”

 

Szivarja végén a füst diszkréten távozik.

 

Homlokára csap, hogy szikra gyúl’ fejében,

meg is osztja szemében huncut fénnyel,

miközben szőnyegre pottyan a hamu:

„- A tárca szerintem csupán csak kamu…”

 

Ott vált rögvest kétségtől mentes ténnyé,

hogy hamu alatt vérfolt

mellett barnás tollpihécskék

nem a hullától, nem is angyaltól ered..

Tegnap csirkéből vacsora lehetett.

 

(A lábos lett végül a fontosabb tanú,

a másik, a harisnya, bár szaggatta a bú…)

 

Megoldás jött, s már indulna is Columbo,

de az ajtó előtt egyszer – mint szokott 

még visszafordul:

 

„- A hölgy gyanús, hogy láb alól

– ez érthetetlen kényszer –

bármit, bárkit eltesz,

harisnyával, vagy éppen késsel.

Simán kiszúrná párja maradék szemét,

mert egész nap mással

osztotta meg kegyét..

 

Itt nincs mit tenni,

mondhat bármit bárkinek fia,

egy megoldás van csak:

a pszichiátria.”

 

II.  Bosszús bosszú…

 

 

A bíróság terembe győlt,

előttük a vádlott csücsült,

vádbeszédre védőválasz,

nem nagyon volt miből válassz’…:

Ingyen ügyvéd foga sárga,

mint lóé a lóvásárba’…

 

– Igen tisztelt talárosok!

Ez az asszony magányos volt.

Hitt a beste, álnok férjnek,

de elhallgatta az, mit érzett.

Egy éjszakás kalandra volt

kapható, s ez asszony, a jó,

mit sem sejtett a malőrről.

Örült, hogy akadt egy őrült,

kinek szemén biztos hályog,

nem látja a rondaságot..

 

– Ó, Istenem, én a marha

eltűrtem, hogy készakarva,

hülyét csináljon belőlem..

Nem lehet, hogy tétlen nézzem,

hogyan tapos be a porba,

aláz meg majd mást is sorba!

Igaz, tudtam, hogy neje van,

gazdag buksza – tyúkszeme hat –

De az ágyat nem osztották,

érzelmeik’ ott spórolták…

 

– Ha így ismerte áldozatát

miért szurkálta szét a hasát?

 

– Mert az étkem lefikázta.

Pörköltömnek nincsen párja!

Az uram is attól ment el,

“ha belehal is” – kért még eggyel.

 

Asszony kezén bilincs kattan,

egy zárkaajtó nagyot csattan…

Bíró kérdi elmenőben,

fejét törve, már szellősen…

 

– S a  pénztárcára miért fájt foga?

 

– Kígyóbőrből volt, Te buta!

 

Legutóbb szerkesztette - Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 299 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.