I. Topis Polisz…
…avagy ismét nyomoz az Agy…
Columbo áll, homlokán égi jellel,
körötte számolnak sok-sok bűnös rejtjelt.
Győrött ballonja őrzi kihűlt szivarja csendjét,
nem nélkülözné, legyen akármilyen díszvendég.
„- Az állás adott – szólt -, jelenleg ténynek nevezhetjük.
E hullafoltot most sem a zsebünkre illesztjük,
mert nyilvánvaló, női harisnyától származik.”
Szivarja végén a füst diszkréten távozik.
Homlokára csap, hogy szikra gyúl’ fejében,
meg is osztja szemében huncut fénnyel,
miközben szőnyegre pottyan a hamu:
„- A tárca szerintem csupán csak kamu…”
Ott vált rögvest kétségtől mentes ténnyé,
hogy hamu alatt vérfolt
mellett barnás tollpihécskék
nem a hullától, nem is angyaltól ered..
Tegnap csirkéből vacsora lehetett.
(A lábos lett végül a fontosabb tanú,
a másik, a harisnya, bár szaggatta a bú…)
Megoldás jött, s már indulna is Columbo,
de az ajtó előtt egyszer – mint szokott –
még visszafordul:
„- A hölgy gyanús, hogy láb alól
– ez érthetetlen kényszer –
bármit, bárkit eltesz,
harisnyával, vagy éppen késsel.
Simán kiszúrná párja maradék szemét,
mert egész nap mással
osztotta meg kegyét..
Itt nincs mit tenni,
mondhat bármit bárkinek fia,
egy megoldás van csak:
a pszichiátria.”
II. Bosszús bosszú…
A bíróság terembe győlt,
előttük a vádlott csücsült,
vádbeszédre védőválasz,
nem nagyon volt miből válassz’…:
Ingyen ügyvéd foga sárga,
mint lóé a lóvásárba’…
– Igen tisztelt talárosok!
Ez az asszony magányos volt.
Hitt a beste, álnok férjnek,
de elhallgatta az, mit érzett.
Egy éjszakás kalandra volt
kapható, s ez asszony, a jó,
mit sem sejtett a malőrről.
Örült, hogy akadt egy őrült,
kinek szemén biztos hályog,
nem látja a rondaságot..
– Ó, Istenem, én a marha
eltűrtem, hogy készakarva,
hülyét csináljon belőlem..
Nem lehet, hogy tétlen nézzem,
hogyan tapos be a porba,
aláz meg majd mást is sorba!
Igaz, tudtam, hogy neje van,
gazdag buksza – tyúkszeme hat –
De az ágyat nem osztották,
érzelmeik’ ott spórolták…
– Ha így ismerte áldozatát
miért szurkálta szét a hasát?
– Mert az étkem lefikázta.
Pörköltömnek nincsen párja!
Az uram is attól ment el,
„ha belehal is” – kért még eggyel.
Asszony kezén bilincs kattan,
egy zárkaajtó nagyot csattan…
Bíró kérdi elmenőben,
fejét törve, már szellősen…
– S a pénztárcára miért fájt foga?
– Kígyóbőrből volt, Te buta!
Legutóbbi módosítás: 2011.09.10. @ 15:20 :: Bakkné Szentesi Csilla
