Ez is valami új, bár nem éppen falrengető ötlet Miklóstól. Idejét nem tudja annak, hogy mikor hívta meg őt vendéglői vacsorára. Kati számára a dolgok egyre érdekesebben alakulnak mostanában, holott eddig abban a hitben élt, hogy feleségként már minden meglepetésen és közhelyes helyzeten átbukdácsolt valahogy.
Olyan érzése van, mintha törzsvendégként kezelnék őket, helyesebben a párját, hiszen ő még nem járt itt. Fagerendázatú mennyezetet, szekérkerék csillárokat, az oldalfalakon lambériát álmodott a szerény képzeletvilágú belső építész, az asztalok és a padok robusztus faragványok, van „vitrines” rész is (mintha a járdán üldögélnének), hőszigetelt, terjedelmes ablakfelületekkel. Vajon milyen lehet itt a komfort télen, farkasordító hidegek idején?
Már választottak az étlapról, szórakozottan kortyolgatja az aperitifjét. Amióta férjura nyugdíjba vonult, azóta esik egyik ámulatból a másikba…
Az még hagyján, hogy mennyi limlomot fuvarozott haza a munkahelyéről, teljesen megtelt velük a pince! Annak dacára, hogy mostanra minden ambíciója — így a szakmai önérzetének ápolgatása is — nevetségessé, vagy legalábbis szánalmassá vált.
A rendhagyó események ezzel egyáltalán nem értek véget. Például Miklós pusmogása a gyerekekkel. Ennek oka később vált nyilvánvalóvá, a ruhásszekrényekben és a gardróbban kért tőlük további rakodási lehetőségeket. Valószínű, hogy zöld utat kapott, mert röviddel ezután tekintélyes batyukkal állított be. Nagyon zavartan viselkedett, holott Kati és az egész család évek hosszú során hozzászokott ahhoz az állapothoz, hogy őkelmének van házasságon kívüli, tartós kapcsolata.
„Szóval kitették a szűrödet, öregfiú…” füstölgött az asszony, de óvatos volt, nem tette szóvá a dolgot. Persze számos tétel került egyenesen a mosásba, így azokat a többivel együtt vette gondjaiba. Egy feltehetően vásározó kereskedőtől származó feliratos-varrott, képekben gazdag, élénk színvilágú pólónál hangosan kuncogott! Eszébe jutott, hogy Miklós mennyire nehezen visel ilyesmit, rigorózusan ragaszkodik a legegyszerűbb, minden jelölést nélkülöző ruhadarabokhoz, sokszor még az anyag saját mintázatát is hosszasan válogatja, mi több, szereti a korának megfelelő ízlésvilágú itthoni ruhatárát. Viszont ezek közt több olyan is van, amit minimum bohémnak, uram bocsá’ ízléstelennek minősítettek volna a közös vásárlásaik alkalmával.
Figyelme újfent az éttermi eseményekre irányul, amint a pincér a tálakkal egyensúlyozva érkezik az asztalukhoz.
„Az ásványvizemet elfelejtette kihozni. Miklós köretét legalább harmadízben tálalják föl, a maradékok ügyes átválogatásával” — morfondírozik magában Kati. Hja, jók a meglátásai a konyhai trükkök terén.
„Szóval ilyen pitiáner alak lennél, Miklós? Akárki átverhet? Ilyen kisstílű és megalkuvó lennél? Érdemes volt hosszú éveken át meglopnod a gyermekeidet, a családod?” — tolulnak fel benne a szemrehányások, de szavakká mégsem formálódnak, néma marad. Ez meg boldogan majszol, majd elégedetten hátradől, rágyújt: részéről befejezte.
Mulatságos, ahogyan grimaszol, föl-fölrántja a szemöldökét, aztán kisfiús durcával az orrát is elhúzza. Mélyenülő, ravaszkás szemei előtt megcsillan a szemüveg lencséje, amint visszatükrözi a légyköpetes lámpák fényeit. A helyzet komikumától és a spontán történésektől Katinak olyan nevethetnékje támad, hogy nem tudja tovább türtőztetni magát. Féktelen jókedvére még a séf is kijön a „műterméből”, ilyen csilingelő női kacagást már régóta nem hallott. A vendégek többsége is jó képet vág hozzá, férje zavarodottságát látva hétrét görnyedve folytatja, szinte már fáj…
Lassacskán és csak nehezen rendeződnek az arcvonásai, végül meghozzák az ásványvizét, amit a pincér a poharába tölt. Nem sokat teketóriázik, amint felálltában az egészet Miklós arcába önti.
Legutóbbi módosítás: 2011.07.09. @ 13:00 :: Meyer József
