Akár hiszitek, akár nem, a tündérek mindig itt éltek és élnek napjainkban is közöttünk a földön. Ez a mese a tündérlányok legszebbikéről szól, aki valamikor Erdély büszkesége volt. Mindenki csodálta szépségét, de leginkább kedves beszédéért, jóságos természetéért szerették. Ünő, mert így hívták a tündért, segített az embereknek gondjaikat megoldani, bajaikat orvosolni. Jótetteivel mosolyt varázsolt arcukra.
Egy téli reggel Ünő a Radnai Havasok hótól sziporkázó világában járt. Körülötte meredek hegyoldalakon hókucsmás fenyők álltak vigyázó rendben, s az ég magasáról sziklás hegyormok őrködtek a fehér csendben nyugvó táj fölött.
Míg e szépség erejétől lenyűgözve állt a hegyek lábánál, egyszer csak csodálatos furulyahang szállt feléje. A hang irányába nézett, s hát látta, hogy a magasból egy tenyérnyi tisztásról magányos kémény füstje száll a kék égre. Vajon ki lakhat ott, oly közel az éghez? Mit nem adnék azért, ha megismerhetném a hegyek titkait! S míg ő így gondolkodott, egy óriásmadár ereszkedett le az égből a lába elé és emberi hangon szólalt meg: Kedves Ünő, teljesítem kívánságodat. Ülj fel a hátamra, és mire háromig elszámolsz, már fenn is vagyunk a hegyoldalon. Ünőnek úgy tűnt, álmodik és álmában megvalósul, amire vágyott. Felült hát a madár hátára, jól megkapaszkodott annak tollaiban, és már emelkedtek is a magasba. Fenn a hegyoldalban jótevője letette egy házikó elé, amelynek küszöbén már várta őt a házigazda, egy daliás ifjú.
– Korongyos a nevem – állt elébe a legény –, a környékbeli juhok pásztora vagyok. Isten hozott ide, az örökzöld birodalmába, ahová a közönséges madár is csak ritkán téved. Lépd át küszöbömet, tűzhelyemnél melegedj meg!
Ünő belépett a kunyhóba és leült a kályha mellé a padkára.
– Bizonyára megéheztél, mert az éles hegyi levegő meghozza ám az ember étvágyát – mondta Korongyos – miközben egy hordóból túrót, melléje forró puliszkát tett az asztalra és biztatta a szépséges tündérlányt, jöjjön közelebb, fogyasszák együtt az ebédet.
A téli nap már lemenőben járt, és Ünő haza készülődött, de Korongyos marasztalta. Így az éjszakát a hegyi kunyhóban töltötte. Tetszett a lány szelíd lelke a pásztorlegénynek, s az ő okos szava a szép tündérlánynak. Nem volt csoda hát, ha egymásba szerettek, és egy szép napon össze is házasodtak. A lakodalmas nép a kunyhó körüli tisztáson járta a körtáncot.
Azonban egy boszorkány, aki az emberek között rejtőzködött, nem nézte jó szemmel boldogságukat és kegyetlen tettre szánta el magát. A nyár egyik napján egymás ellen uszította a Radnai Havasok fölött gyülekező fekete fellegeket. Csattogott az ég, a villámok ereje fenyőket hasított ketté, s a környező hegyek menekülő állatok hangját visszhangozták. Egy rettentő erejű villám a pásztorkunyhót is porig sújtotta, s benne a fiatalokat hamuvá égette.
Hamvaikból csodálatos hegypár magasodott az égre: Ünőkő és Korongyos, amelyeknek szépsége mai is elkápráztatja az arra kiránduló emberek szemét.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: M.Simon Katalin
