Erősen közeledve az ötven felé…
Nem vágyok én semmi másra,
csak egy csendes éjszakára.
Kandallómban parázs pattog,
ha hozzám bújsz, Te is hallod.
Átölel a melegsége,
megsimogat lágyan kérve,
puha bársonnyal takarva,
várunk lassan a hajnalra.
Megköszönöm, amit éltem,
várom azt is, amit még nem,
nagyon kell most, legyél nekem,
kinek szívem kiönthetem…
Fél évszázad kopog lassan,
nem fekszem le, csakhogy halljam,
nem bújok el, nem is lehet,
rám köszön, de tovább mehet…
Jöjjön vissza tíz év múlva,
emlékeztetve a múltra,
akkor tudom, vissza sírom,
versemet is újra írom…
Legutóbbi módosítás: 2011.01.07. @ 22:14 :: Murák Tibor
