Marthi Anna : Ha lélek!

 

 

Itt, most a lelket szeretném

felboncolni sebbel, ésszel,

nem sikerülhet: ellebben,

legalábbis, hihető, hogy így van.

Nem vagyok ma szomorú –

mondja az életképes -,

mégis zenét hallgatnék,

hol kisírják őt, épen, egésznek.

Egész-e? Tud-e nőni? Látni?

Sokszor emlegetjük, s lessük:

láthatatlan, magasból jő,

megnyílhat a testben,

ösztönlényünk sírva kér,

kicsit könnyedebb lesz tőle,

s felkacag – ha érzi, itt –

szebbre lel e rusnya lesben.

Legutóbbi módosítás: 2011.01.24. @ 14:14 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak