Fecske Panna : Pavlicsek néni

Nyomtatás

Kusza fürtjein

ősz fejének

lecsúszott diadém

kétes fénye,

tán nem mosta

vagy egy éve,

letarolta holmi depresszív

öntudat

vagy skizofrén én,

  – ki? én? –

lábain mamusz,

otthonkán bús rózsaszál

otthonosan konyul

zsírfoltos otthonán,

nem üt el a tapétától,

csak rátol

még egy lapáttal,

míg a reggeli Corega

után matat,

mely fogsorát tapasztja,

tükörbe néz

a beste,

zsémbesre érlelte

már az élet,

teste megfakult,

sőt, mi több,

sárgára barnult,

akár a fotó –

irigy,

görbebotján sorban

kilenc

macska girhenc

gereznája

pihen,

később talán

kilöttyent egy kis olajat,

hadd fogjon az öreg

Kovácsné

talajt a verandán,

s ő vigyorog majd randán,

s mi értelme vón

a napnak,

ha ma még

három vején

nyelve nem csattant,

gázórásnak,

ráköti a fázist a csőre,

hadd kapjon rángást,

kis időre,

nyögjön legalább

ha viszi a nyögdíjt,

süt később pogácsát

az özvegy Ferke bának,